Seszták EU-s támogatással vett önmagától autókereskedést

július 31, 2014

szesztak

Seszták Miklós Nemzeti Fejlesztési Miniszter cégeket hozott létre, hogy azok mikro-vállalkozások fejlesztésére kiírt pályázati támogatásokat vehessenek fel ingatlanok megvásárlásához, majd ezeket egy autókereskedés megvásárlásához használta fel – számolt be az index.hu tényfeltáró cikkében.

A korábbi ügyvéd, aki már nem tulajdonosa az Opel Kisvárda autószalonnak, háromszor 10 millió forint EU-s támogatást vett fel egy kisvárdai ingatlan megvásárlásához. Hivatalosan csak az egyik céget alapította Seszták, de mindhárom cég irodája ugyanabban az autószalon melletti épületben található, amely a Fidesz helyi főhadiszállása is egyben.

Amióta áprilisban miniszteri posztot kapott, Sesztákot folyamatosan jelentős korrupciós vádakkal illették, főleg az általa megalapított, majd felszívódott cégek, illetve az EU-s támogatások miatt.

A zöld, korrupcióellenes LMP szerint Seszták három további céget is létrehozott, mialatt államtitkári posztot töltött be: kettőt ezek közül 2012 februárjában, épp az áprilisi pályázati határidő előtt. A Gazdasági Minisztérium elmondása szerint három nagyon hasonló pályázat érkezett be, melyek elbírálása egyidőben történt, és a pályázati támogatás kifizetésére tavaly szeptember 30-án került sor.

Az Index.hu korábban beszámolt a Seszták által alapított mintegy 700, azonos címre bejegyzett cégről is, melyeknek tevékenysége homályos és jogilag kifogásolható volt, mivel azok nem fizettek adót, mielőtt a cégbíróság felszámolta volna azokat.

Seszták és társa, Sándor Kornél cégek összetett hálózatát hozta létre, többek között Cipruson és a Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cégek bevonásával. A ’80-as években Seszták és Sándor osztálytársak voltak. Seszták visszautasította az index.hu feltételezését, miszerint rosszhiszeműen járt volna el, és elmondta, hogy mindig betartotta a törvény előírásait.

Az ellenzéki szocialista képviselők lemondásra szólították fel Sesztákot. Budai Bernadett szóvivő megjegyezte, hogy Seszták korábban is érintett volt sáros ügyekben, a feltételezések szerint egy offshore cégcsoport felügyelőbizottsági tagjaként részt vett 12,5 milliárd forintnyi EU-támogatás megcsapolásában.

Hivatkozás:

http://index.hu/belfold/2014/07/29/unios_penzen_vett_sesztaktol_irodat_a_sajat_maga_altal_bejegyzett_kft./

http://index.hu/belfold/2014/07/30/schiffer_sesztak/

http://nol.hu/gazdasag/sesztak-miklos-ujabb-trukkjei-1477073

http://hvg.hu/gazdasag/20140729_Sesztak_kisvardai_autoszalonjaba_folyhatt