Szabó Gábor: „diktatúra bontakozik ki Magyarországon”

március 3, 2015

 

Tuareg

Egy hónapon belül immár ötödször bontatta el a hatóság az Ország Gyűlése Mozgalom sátrait a Kossuth téren. A forgatókönyv a korábbiakhoz képest annyiban változott, hogy a mozgalmárok ezúttal nem adták meg magukat, így a rendőrök kénytelenek voltak erővel eltávolítani őket a térről.

Az Ország Gyűlése Mozgalom (OGYM) részéről az előkészületek a szokott módon megbeszéléssel és tervezéssel teltek, ám vezetőjük, Szabó Gábor „Tuareg” a korábbiaknál is jóval határozottabban kérte, hogy mindenki szigorúan aszerint járjon el, amit ő maga elmondott.

Szabó elmondta: azért döntöttek úgy, hogy maradnak, és elvitetik magukat a rendőrökkel, mert ma átlépett egy határt a hatalom. Diktatúra bontakozik ki, ahol „nem hivatkoznak már sem bécsi szerződésre, sem külföldi diplomatára, egyszerűen csak arról van szó, hogy Orbán Viktor meg Áder János Kossuth-szobrot avat, és a gyülekezési jogot ennek alárendelik”. Itt fognak járkálni a téren – amit már máskor is megtettek egyébként –, a különbség csak az, hogy most már az ő biztonságukra hivatkozva oszlatnak fel egy tüntetést – jegyezte meg Szabó.

„Ez innentől kezdve azt jelenti, hogy a miniszterelnöknek nagyobb a joga, mint az Alkotmánynak, ez azt jelenti, hogy diktatúra van ettől a perctől kezdve Magyarországon” – vonta le a következtetést Szabó, aki hozzátette: ezért nem vetik alá magukat az intézkedésnek, és passzív fizikai ellenállást fognak tanúsítani.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Biztosítási Osztályának alkalmazottja hajnali három után nem sokkal hozta a parancsot, amelyet Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója adott ki. A parancsban sem sátorbontás, sem egyéb más, a terület elhagyására irányuló utasítás nem volt, ráadásul magának a BRFK-nak sem volt saját parancsa.

Szabó tájékoztatta a rendőröket, hogy alapvetően más súlyú az alkotmánysértésük, mint korábban, hiszen ezúttal nem a bécsi egyezményre hivatkoznak, hanem „egy magyar állampolgár gyülekezési joggal kapcsolatos nem létező jogosítványait kívánják védeni”. Egy tüntetés ilyen módon való korlátozásához viszont senkinek, még a miniszterelnöknek sincs joga – hívta fel a rendőrök figyelmét az OGYM vezetője.

Szabó azt is elmondta: „a BRFK az a hatóság, amely a bíróság által kötelezetten a gyülekezési jogot is védi”, amellett, hogy most a tüntetés betiltásának határozatát próbálja végrehajtani egy magyar állampolgárra hivatkozva. A rendőrségnek joga van megtagadni az intézkedést, ha az alkotmányellenes – tette hozzá.

Az intézkedő rendőr újra és újra csak azt válaszolta Szabó felvetéseire: a BRFK nem tesz mást, minthogy a TEK által kiadott személyi- és létesítményvédelmi intézkedésnek hatályt szerez. A rendőrök arra kérték Szabóékat, hogy a rendőrségi törvény értelmében a lezárt területet hagyják el.

Szabó azt válaszolta: „semmilyen módon nem vetjük alá magunkat az intézkedésüknek, folytatjuk a tüntetésünket”.

A rendőrök ezután elmentek tanácskozni, miközben a rendőrsorfal összezárt a tér körül. „A leggusztustalanabb történet: törvénytelenül, alkotmánysértő, bűncselekményre hajazó parancsokat végrehajtatni egzisztenciális függésben lévő emberekkel” – mondta Szabó, utalva ezzel arra, hogy a rendőröket kényszerítik ezekre a tettekre, akiknek nincs más választásuk, mint végrehajtani, hiszen ebből élnek.

A BRFK rendőreinek sorfala a tér körül nem sokkal később meglepő módon feloszlott, de mint kiderült, csak erősítésre vártak. Végül nem sokkal hajnali négy után megérkezett a Készenléti Rendőrség körülbelül harminc rendőre, akik egyenként kezdték kivinni a két sátorban tartózkodó mintegy húsz tüntetőt.

A rendőrök elmondták, hogy aki nem engedelmeskedik, az szabálysértést követ el. Mindenkit külön-külön többször is felszólítottak, hogy hagyja el a sátrat, illetve a teret. A tüntetők mind ugyanazt válaszolták: alkotmányos joguk itt tartózkodni. A rendőrök ezután kényszerintézkedést alkalmaztak. Nagyon tisztelettudóak voltak, többen közülük láthatóan együtt éreztek a mozgalmárokkal, az idősebb nőknél például sokat vacilláltak, mire nagy nehezen kitessékelték őket a sátorból. Szabónál már nem volt ilyen könnyű dolguk: őt négyen cipelték ki a térről, mert saját lábán nem volt hajlandó elmenni.

A tér sarkán aztán többeket igazoltattak, végül pedig mindenkit elengedtek, miközben a sátrak bontása elkezdődött. Szabó az intézkedő rendőröknek azt mondta: magukért is tüntetünk, hogy egyszer majd ne kelljen ilyen parancsokat végrehajtaniuk.