A szélsőjobboldali Jobbik 20-30 polgármesteri helyet szerezhet

szeptember 15, 2014

gyongyospata

Jobbik támogatók sorakoznak őrjárat előtt Gyöngyöspatán 2011 márciusában.

Magyarország szélsőjobboldali pártja, a Jobbik, 266 városban indít jelöltet az október 12-i önkormányzati választásokon.  Juhász Attila politikai elemző szerint a Jobbik akár 20-30 helyen is nyerhet a kisebb településeken, de akár Magyarország harmadik legnagyobb településén, Miskolcon is befuthat, ahol a Fidesz és a Jobbik jelöltje fej-fej mellett van versenyben.

Négy évvel ezelőtt csak három jobbikos jelöltet választottak meg polgármesternek.

“A Jobbik már nem egy regionális párt, országos párttá nőtte ki magát”- mondta Juhász. “A különböző pártlistákon 4.000 névvel szerepel és több önkormányzati képviselőjelölttel rendelkezik, mint az összes baloldali ellenzéki párt együttvéve.” Elmondta, az a tény, hogy a Jobbik több jelöltet indít idén a helyi választásokon, mint 2010-ben, bizonyítja azt, hogy mind a párt mérete, mind népszerűsége növekszik. A politikai elemző szerint “2010-ben a Jobbik csak 15 budapesti kerületben tudott jelöltet indítani, de most októberben mind a 23 kerületben lesz jelöltje.”

Juhász a Jobbik egyre növekvő népszerűségét vidéken annak a ténynek tudja be, hogy jelen vannak a kis településeken is energiát fektetnek a támogatók megszerzésébe az országos és a helyi választásokon is. Rámutatott, hogy a Jobbik 2007-óta építi szervezetét, nagyrészt az olyan betiltott szervezetek informális segítségével, mint a Magyar Gárda és annak utódszervezetei, mint például a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület. (fenti képen)

Juhász elmondta, amellett, hogy helyi szervezeteket építenek és nyilvános fórumokat tartanak, a Jobbik önkéntesei által nyújtott szolgáltatások a gyermekek és az idősek részére különösen népszerűvé teszik a pártot a kisvárosokban és a falvakban. Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a Jobbik növekvő népszerűsége nem kizárólag az egyedi „szociális modellnek” köszönhető, amelyet ajánlanak. “Bizonyos településeken a Jobbik megkérdőjelezi a közbiztonságot, növeli a társadalmi feszültséget, majd magát ajánlja a problémák megoldására, mait maguk idéztek elő.

„Ha a kormánypárt nem kampányol a Jobbik ellen, akkor könnyen nyerhetnek támogatókat a vidéki országrészben. Ha megnézzük azokat a településeket, ahol jobbikos a polgármester, akkor jó esélyük van arra, hogy újraválasszák őket.”

A Jobbik mintegy 40-50 polgármesteri címre számít október 12. után. Juhász szerint ez a szám inkább 20-30 között lesz, de nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy ennél si erősebben teljesít a szélsőjobboldali párt Magyarországon.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/videok/video-20140912-juhasz-attila-a-jobbikot-nem-szabad-lebecsulni