Szerdán jelentik be az ellenzéki összefogás és a MOMA megállapodását

február 18, 2014

bokrosmoma1

A Budapest Beacon megtudta, hogy a magyar ellenzéki összefogás február 19-én, szerdán tervezi bejelenteni a megállapodást Bokros Lajos Modern Magyarországért Mozgalmával, a MOMA-val.

A MOMA elnöke, Bokros Lajos január 30-án tartott sajtótájékoztatót, mely során bejelentette, tárgyalások folynak az ellenzéki összefogás vezetőivel arról, hogy jobbközép pártja is csatlakozik hozzájuk.

Bokros elmondta, a MOMA abban az esetben támogatja az ellenzéki összefogást, ha az április 6-i választások után hatalomra kerülnek, akkor az összefogás vezetői bizonyos feltételeket teljesítését vállalják.

Mire számíthatunk, mi áll a szerződésben?

„Alkotmányos jogállam és demokrácia, sajtószabadság, lelkiismereti- és vallásszabadság nélkül nincsen egészséges társadalom. Politikai verseny nélkül nincs gazdasági verseny. Mindenható állam mellett nincs piaci verseny, nincs vállalkozói szabadság, szabad kereskedelem.”

(Bokros Lajos, 2014. január 30.)

Bokros Lajos MOMA elnök múlt év közepe óta látható megnyilvánulásait és média megjelenésit figyelembe véve, a szerződés valószínűleg számos kulcspontot fog tartalmazni a jogállamiság helyreállításával kapcsolatban. Bokros úr többször is felhívást intézett a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállítására, a független igazságszolgáltatás helyreállítására, és a jóval függetlenebb önkormányzati rendszerre.

A megállapodás valószínűleg arra is kötelezni fogja az ellenzéki összefogás összes pártját, hogy új választási törvényt alkossanak, amely helyreállítja a korábbi magyar kétfordulós választásokat.

A sokat vitatott, 2011-ben a Fidesz-KDNP által irányított parlament által elfogadott médiatörvény valószínűleg szintén szerepelni fog a szerződésben. A médiatörvény számos külföldi kritikát is kapott.

Bokros úr beszélt a magyar egyházak függetlenségének és szabadságának a szükségességéről is. A 2011-es egyházi törvény szintén számos kritikát kapott, amiért bizonyos vallási szervezeteket támogat, másokat viszont megfoszt a 2011 előtt kapott államilag elismert legitimitásuktól.

„Becsületes gazdaságpolitika nélkül nincsen föllendülés.” (Bokros Lajos, 2014. január 30.)

Bokros úr, a korábbi pénzügyminiszter, és a Világbank igazgatója arra használta a nyilvánosság előtti megjelenéseit, hogy elmarasztalja azt, ami szerinte eltávolít az egészséges gazdaságpolitikától. A szerdai megállapodásban valószínűleg szerepelni fognak Bokros úr kívánságai a „professzionális, stabil, kiszámítható és becsületes” gazdaságpolitikára vonatkozóan is.

„Magyarország legfontosabb feladata ma, … hogy az elit, a társadalmat irányító politikai osztály visszaszerezze a nép előtt a becsületét.”

(Bokros Lajos, 2014. január 30.)

Bokros úr felhívást intézett a magyar politikai hivatalok elszámoltathatóságának helyreállításával kapcsolatban is. Véleménye szerint a nyilvánosság politikai hivatalok irányába hiányzó bizalmának az oka a magyar politikai gépezet népbetegsége, beleértve a korrupciót, a széleskörű kormányzati beavatkozást, az áttekinthetetlen pénzügyeket, a politikai finanszírozás elszámoltathatóságának, valamint a magyar politikai elit elszámoltathatóságának a hiányát.  Simon Gábor MSZP elnökhelyettes friss lemondása kiemelte sokak azon aggodalmát, hogy a magyar politikai elit teljesen elvesztette a kapcsolatot a választott hivataluk integritásának fenntartásával.

A Budapest Beacon egyik forrása elmondta, a szerződés tartalmaz egy záradékot is, amely határozottan kimondja a magyar politikai rendszer elszámoltathatóságának a megvalósítását. Válaszul a forrásunk által „intézményesített állami és politikai párt korrupciónak” nevezett jelenségre, a szerződés tartalmaz egy olyan kitételt is, amely köti az összes ellenzéki pártot egy olyan törvény elfogadására, amely mind az állami, mind pedig a politikai pártok gazdálkodását minden szinten átláthatóvá teszi.