„Tarlós úr bontsa le a falat!” Juhász Péter falat emelt a Főpolgármesteri hivatal bejárata elé

július 28, 2014

juhasz2

Az Együtt társelnöke, Juhász Péter pénteken előhúzta az első választási kampányelemet a közelgő önkormányzati választások előtt: falat épített a főpolgármesteri hivatal oldalsó bejárata elé. A rögtönzött falra annak befejezése után a régóta politikai aktivistaként tevékenykedő Juhász azt írta: „Diktatúra miatt zárva”.

Juhász elmondása szerint ezzel a „poénnal” tiltakozik az új budapesti önkormányzati választási törvény ellen, amely szerinte értelmetlenné teszi a közgyűlés meglétét. A törvénnyel megszűnt Budapest népképviselete – tette hozzá.

Juhász a Budapest Beacon-nek elmondta, a jelenlegi polgármester, Tarlós István „gyáva viselkedése és szervilitása” tette lehetővé az új törvény elfogadását. “Nem áll Tarlós érdekében, hogy elveszítse külön önkormányzati közgyűlését és hatalma jórészét. Mégsem emelt szót saját pártja ellen. Hogyan várhatnánk tőle ezek után, hogy kiáll Budapest érdekeiért?” – kérdezte Juhász.

Ahogy arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, az Alkotmánybíróság múlt héten fenntartotta az új önkormányzati választási törvény kulcsfontosságú elemeit a fővárosban, ami lehetővé teszi a 23 kerületi polgármesternek, hogy automatikusan a közgyűlés tagjaivá váljanak. Ügyvédek és ellenzéki személyek egyaránt kritizálták a legmagasabb szintű bírói testület döntését. Először is azért, mert az új törvény szerint a budapestiek már nem közvetlenül választják meg a közgyűlés tagjait, másodszor pedig, mert aránytalanná válik az 1,8 millió itt élő képviselete, mivel nagy különbségek láthatóak a kerületek lakosságszámában: a legnagyobb kerületben hatszor annyian élnek, mint a legkisebben.

A baloldali ellenzékiek közül sokan mondják, hogy az új önkormányzati választási törvény által eszközölt változtatásoknak az volt a célja, hogy ne engedjék ki a Fidesz markából Budapestet az októberi önkormányzati választások során. A baloldal hagyományosan erős a fővárosban, a liberális Demszky Gábor főpolgármestersége 1990-től egészen 2010-ig tartott. Az áprilisi katasztrofális választási vereség ellenére is a baloldali szövetség több szavazatot szerzett Budapesten, mint a Fidesz, bebiztosítva a18 választókerület közül 8-at, ami országos szinten a szavazataik 80%-át jelentette a 106 választókerültben.

“A kerületekre kell koncentrálnunk az őszi választásokon” – mondta el hétfőn Juhász, „mivel a budapesti közgyűlés már jelentéktelenné vált”.

http://444.hu/2014/07/25/juhasz-peter-eppen-most-falazza-be-a-fopolgarmesteri-hivatal-egyik-kapujat/

http://budapestbeacon.com/politics/constitutional-court-upholds-budapest-municipal-election-law/