TEK: az illegális migrációban nincs komoly terrorkockázat

október 14, 2015

TEK, Böröcz MiklósA Terrorelhárító Központ Tudományos Tanácsa folyóiratának, a (T)Error & Elhárításnak 2014. évi II. számában megjelent tanulmány szerint az illegális migrációban nincs komoly terrorkockázat – szemlézi a folyóiratot az Index.

Az illegális migráció és a terrorizmus közti összefüggések vizsgálata című, közel húszoldalas tanulmányt Böröcz Miklós rendőr alezredes, a Terrorelhárító Központ (TEK) Tudományos Tanácsának elnöke jegyzi.

Az Index folyóiratszemléje arra a pikantériára hívja föl a figyelmet, hogy a (T)Error & Elhárítás szerkesztőbizottsági tagja Nógrádi György, aki – mint azt a médiában többször kifejtette – teljesen ellentétes állásponton van: szerinte „az illegális migránsok között terroristák is vannak”. Böröcz azonban ennek ellenkezőjét állítja.

„A dolgozatban részletesen ismerteti a német szövetségi hírszerzés, a BND álláspontját, amit Ernst Uhrlaut, a német hírszerzés egykori vezetője egy 2006-os előadásában fejtett ki. Eszerint »a médiában és a nyilvánosság előtt folytatott vitákkal ellentétben, a terrorizmus és az illegális migráció jóval kisebb átfedést mutat, mint azokban azt valószínűsítették«” – írja az orgánum.

„A BND egykori vezetője szerint ugyan »léteznek kapcsolódási pontok a terrorszervezetek és az illegális migráció szereplői között, szimbiózisszerű összeolvadásról […] a terrorcsoportok és az embercsempész szervezett bűnözői körök között jelenleg nem lehet megfigyelni«. A terrorszervezetek nem az embercsempészeket, hanem saját csatornáikat veszik igénybe, ugyanis a célországokba konspiratív módon juttatják be embereiket” – folytatódik az Index folyóiratszemléje.

„A titkosszolgálatok számára az igazi kihívás a legális migráció, a nyugati nagyvárosokban elkövetett terrorcselekményeket a tapasztalatok szerint ugyanis bevándorló vagy »migráns felmenőkkel rendelkező állampolgárok követték el«, a legális, rendezett szociális hátterű első-, másod-, harmadgenerációs személyek vonzó célcsoportjai az iszlám terrorizmusnak. Mindezt a madridi és a londoni merényletek is igazolták. »Megállapítható, hogy a bevándorlók sikeres integrációja jó befektetés a terrorizmus megelőzésében« – hangsúlyozta, amikor arról írt, hogy ha valaki a társadalomba beilleszkedik, akkor sokkal kevésbé kerülhet a radikálisok és terroristák hatása alá” – így a lap.

A tanulmány szerzője hat pontba szedi érveit, hogy az illegális migráció és a terrorizmus között miért nincsenek erős kötelékek.

„- Nagyon nehéz egy terroristát bejuttatni Európába, és ezzel a terroristák is tisztában vannak. A nyugati országok ugyanis egy csomó pénzt költenek hírszerzésre, jól együttműködnek a terroristákat exportáló országok hírszerzőivel, így »egy terrorkiképző táborban részt vevő személy, a helyi hírszerző szervek figyelmébe kerülhet, amelyek időben jelzést tudnának adni a célország hírszerző szolgálatainak«.

– Ha egy terroristát egy bizonyos feladattal egy idegen országba küldenek, akkor annak a terroristának különféle problémái adódhatnak. Ahhoz, hogy ezeket a problémákat megoldja, kommunikálnia kell az otthon maradt megbízóival, de ehhez nagyon komoly konspirációra van szükség.

– Nem éri meg anyagilag. Nagyon sok pénzt kell kifizetni szervezett bűnözői köröknek (embercsempészeknek) ahhoz, hogy illegálisan jusson be egy terrorista Európába, Kanadába vagy az Egyesült Államokba, márpedig a terrorakciók nagy része »rendkívül alacsony költségvetésű«. Ha adott esetben egy terrorista sejtet akarna egy terrorszervezet Nyugatra juttatni illegálisan, akkor ez sokkal többe kerülne, mint amennyibe azok a terrorakciók kerülnek, amiket el szoktak követni.

– A tiltott határátlépéssel idő előtt lebukhat. Így pedig elveszhet az összes pénz, amit a terrorszervezet az akcióra ráfordított, az illegális migránst pedig visszatoloncolják.

– Helyismeret nélkül nagyon nehéz, segíteni rizikós. Az illegális migránsok közé beépített terroristának sem helyismerete, sem nyelvismerete nincsen. Ha be is jut az országba, pénzre lesz szüksége, hogy akcióba lépjen. Pénzzel tud fegyvert, eszközöket, hamis papírokat vásárolni és fenntartani magát. Bár ezekben segítheti őt egy helyi támogató, de ez rizikós, mert egy nyomozás során a szálakat visszafejthetik, és így a segítője is dekonspirálódhat.

– Könnyen lebukhat. Ha nincs helyismerete, nincs segítője, akkor különösen nehéz helyzetben van. Helyi alvilági kapcsolatok nélkül nem jutna megfelelően előkészített, hamis dokumentumhoz, így pedig egy egyszerű rendőrségi rutinellenőrzés is a vesztét okozhatja.”

Ezzel szemben Böröcz négy érvet hoz föl, amiért szerinte inkább egy európai uniós állampolgárt vagy egy legális migránst érdemes kiképezni terroristának:

„- Egyszerű a kiképzés. A technikai fejlődésnek köszönhetően ma már vannak olyan elektronikus kiadványok, amelyek nemcsak taktikai, hanem technikai segítséget is adnak egy terrorakció elkövetéséhez.

– Szíria remek terep egy európainak, hogy kiképezzék, és hazatérve merényletet követhessen el szülőhazája ellen.

– De ehhez nem kell illegális migránsként becsempésznie magát Európába. Egy uniós állampolgár az EU egész területén szabadon mozoghat, sőt, az Egyesült Államokba és Kanadába is jóval könnyebben juthat be, mint egy harmadik országbeli állam polgára.

– Ráadásul az illegális migránssal ellentétben neki van helyismerete, beszéli a nyelvet, és sokkal könnyebben szerez alvilági kapcsolatokat.”

„De hogy az illegális migráció valójában milyen kockázatokat rejthet akkor magában? Kutatásaim alapján megállapítható, hogy a jelenség a szervezett bűnözést érinti, tehát kifejezett terrorrelevanciával nem bír” – idézi a konklúziót levonó szerzőt az Index.

A lap ugyanakkor az idevonatkozó kormányzati álláspontra is fölhívja a figyelmet. „A kormányzati kommunikáció azt szeretné láttatni a közvéleménnyel, hogy az illegálisan Európába érkezők között hemzsegnek a terroristák. Természetes, hogy a kormány ezt akarja kommunikálni, hiszen egy teljes politikai kampányt építettek arra, hogy az illegális bevándorlóktól félni kell, mert megtámadják az országot. Ugyanakkor az is igaz, hogy eddig egyetlen olyan esetről sem tudni, amikor a TEK terroristát fogott volna az illegális migránsok között. Bár egy alkalommal Orbán Viktor még a közrádióban is bejelentette, hogy terroristát fogtak, de viszonylag hamar kiderült, hogy ez nem volt igaz” – folytatódik a folyóiratszemle.

„Ez persze nem jelenti azt, hogy az illegális migránsok között ne lehetnének vagy ne lennének terroristák vagy a radikális iszlám hívei, azt viszont igen, hogy a kormányzat terrorizmussal riogató kommunikációja egyelőre sokkal inkább politikai, mintsem szakmai alapokra támaszkodik” – teszi hozzá a lap.