Újabb kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen

július 16, 2014

ec

Az Európai Bizottság újabb kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az elektronikus útdíjrendszer kialakításának módja, valamint több irányelv nem megfelelő átültetése miatt.

Az e-útdíjrendszer esetében a Bizottság azt kifogásolja, hogy az állam nem írt ki közbeszerzési tendert a rendszer kiépítésére és üzemeltetésére. Budapest április óta próbálja meggyőzni a Bizottság illetékeseit arról, hogy miért volt szükséges a közbeszerzési pályázat mellőzése (a forrás szerint egyelőre ezt nem sikerült megfelelően megindokolni). Múlt héten a mobilfizetés rendszere körüli szabálytalanságok miatt indult hasonló eljárás.

Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a jogosítványokról szóló uniós irányelv és a határokon átnyúló egészségügyi ellátást szabályozó EU-s jogszabály nem megfelelő átültetése miatt is. Bár időben átültették a jogrendbe a szabályt, de az irányelv egyes rendelkezéseit Magyarország elmulasztotta belefoglalni a törvénybe. Hasonló ügyben nyolc másik tagállamnak is küldött a bizottság a múlt héten úgynevezett hivatalos felszólító levelet.

Az Európai Bizottság a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényt is összeegyeztethetetlennek tartja az uniós joggal.

Hivatkozás:

http://propeller.hu/itthon/2956930-ujabb-kotelezettsegszegesi-eljarasok-indultak-magyarorszag

http://www.origo.hu/gazdasag/20140715-ujabb-kotelezettsegszegesi-eljarast-indult-magyarorszag-ellen.html