Válik az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért (PM)

november 10, 2014

divorce

A Lehet Más a Politikát (LMP) széthasító Párbeszéd Magyarországért (PM) úgy döntött, hogy egyedül folytatja, de továbbra is együtt működik az Együtt párttal és a többi „hiteles demokratikus párttal” – jelentette be Karácsony Gergely, a párt társelnöke.

Zugló új polgármestere az index.hu-nak elmondta, a PM tagsága vasárnap szavazott a pártszövetség felbontásáról. Az Együtt pártigazgatója, Szigetvári Viktor a hírre reagálva elmondta, sajnálattal veszi tudomásul a döntést annak ellenére, hogy ezzel megszegtek egy korábbi megállapodást.

Az Együtt-PM szövetség 2013 elején jött létre annak reményében, hogy vezető ellenzéki mozgalomként megnyerhetik az országgyűlési és az önkormányzati választásokat 2014-ben, miután az LMP vezetősége nem kívánt választási szövetségre lépni a többi liberális és baloldali ellenzéki párttal. A szövetség ugyanakkor gyengén szerepelt a választásokon, mindössze négy képviselőjük jutott a parlamentbe (ami egyel kevesebb a parlamenti frakció alakításához szükségesnél).

Bár a szövetség a májusi EP választásokon elegendő szavazatot kapott, hogy Jávor Benedek társelnököt Brüsszelbe küldje, nem sikerült Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójának, vagy az MSZP nyomába érnie.

A szövetség az októberi önkormányzati választásokon sem szerepelt igazán meggyőzően, bár Karácsony legyőzte fideszes ellenfelét Budapest XIV. kerületében, és polgármesterré választották.

A döntést részben az idézhette elő, hogy az Együtt koalíció széteséseként érzékelhető módon Kónya Péter szakszervezeti mozgalma, a Szolidaritás is kiszállt, valamint Bajnai Gordon, a Haza és Haladás alapítója is felhagyott a politizálással. Tükrözi emellett a Szigetvári Viktorral szembeni bizalomvesztést is, aki az Együtt-PM kampányigazgatója volt 2014 mindhárom választásán.

Hivatkozás:

http://propeller.hu/itthon/3016576-megszunt-egyutt-pm-szovetseg