Vasárnap önkormányzati választásokat tartanak Budapesten

október 10, 2014

budapest

Egyre nő a feszültség a magyar fővárosban az 1989 óta hetedszer sorra kerülő önkormányzati választások előtt.

Miről döntenek?

Budapest 23. kerületből áll, alig kevesebb, mint 1,75 millió lakossal. Amikor a szavazók vasárnap az urnákhoz járulnak, a kerületi polgármesterekre, a kerületi önkormányzati képviselőtestület tagjaira és a főpolgármester személyére szavazhatnak.

Korábban idén a kormányzó Fidesz-KDNP jelentősen megváltoztatta az önkormányzati választási törvényt, és a most következő választások után a fővárosi közgyűlés tagjai automatikusan a kerületei polgármester lesznek, kiegészülve 9 kompenzációs listáról bejutott taggal, míg korábban pártlistákról kerültek be az autonóm testület tagjai.

Kik a főpolgármester jelöltek?

Tarlós István (Független, a Fidesz támogatását élvező jelölt), született: 1948

Tarlós István jelenlegi polgármester technikailag független, de élvezi a Fidesz KDNP támogatását, csakúgy, mint 2010-ben. Mielőtt Budapest polgármestere lett, a budapesti III. kerület polgármestereként szolgált három cikluson át, 1994-től, 98-tól, majd 2006-tól. Egyik legnagyobb vívmánya a város pénzügyeinek racionalizálása, illetve a 4-es metró befejezése és számos középület, közterület megújítása volt EU-s forrásokból.

Bokros Lajos (Modern Magyarországért Mozgalom), született: 1954

Magyarország egyetlen jobbközép pártjának vezetőjeként sikerült a város balliberális közösségének nagyobb részének a támogatását is megszereznie. Két jelölt lépett vissza javára, beleértve Falus Ferencet (Együtt 2014, Párbeszéd Magyarországért, MSZP, DK), valamint Magyar György független ügyvédet, a civil szektor jelöltjét.

Bokros 1995-1996-ban pénzügyminiszterként szolgált, ő volt az értelmi szerzője a nevével fémjelzett pénzügyi reformnak, mely sokak szerint stabilizálta az államháztartást, és alapot teremtett a Magyarország gazdasági növekedéséhez szükséges fenntartató, közvetlen külföldi beruházásoknak, évtizedeken keresztül. Ezt követően a Világbank igazgatója lett,  és a közép-kelet-európai fejlődő gazdasági területekre specializálódott. 2009-ben Bokrost az Európai Parlament tagjává választották, ahol 2014-ig dolgozott. Jelenleg a Central European University politikatudományi és közgazdaságtan professzora.

Bokros népszerűsége, úgy tűnik, az „erős ember” elismertségéből fakad. Nemzetközi hírnévre tett szert közgazdaságtani és politikatudományi szakértőként, és kampányával a figyelem középpontjába került a MOMA 2013-as megalakulása óta.

Csárdi Antal (Lehet Más a Politika), született: 1976

Jelenleg Budapest IX. kerületében kerületi közgyűlési tagként dolgozik. Csárdit a zöld LMP jelölte, melyhez 2009-ben csatlakozott, amikor az még csak mozgalom volt. 2010-ben nem sikerült a parlamentbe jutnia, de később abban az évben a kerületi közgyűlésbe választották. Csárdi zöldséges-családból származik, a családi vállakozás évtizedeken keresztül a nagybani piacon működött.

Staudt Gábor (Jobbik), született: 1983

A szélsőjobboldali párt 2010-ben is elindított jelöltje idén is megmérkőzik. Az egyik friss közvélemény kutatás szerint Staudt a szavazatok 11 százalékát is megszerezheti Budapesten. Staudt 2006-óta rendelkezik politikai tapasztalattal, akkor a 22. kerületi közgyűlésbe került, és ő vezette a közgyűlés kulturális, sport-, és turizmus bizottságát. Staudt 2010-ben bejutott a parlamentbe a Jobbik színeiben, és 2014-ben újraválasztották.

Bodnár Zoltán (Magyar Liberális Párt), született: 1958

1990 óta Bodnár számos pozíciót töltött be az állami és magánszektor területén is. Dolgozott a a Magyar Nemzeti Bankban, az Export-import Bankban, a CIB Bankban, és a jegybank vezetőjeként is. Az idei választásokon indul először közhivatali címért.

Mik az esélyek?

Úgy tűnik, konszenzus alakult ki a politikai szakértők, elemzők és közvélemény kutatók között azzal kapcsolatban, hogy Tarlós lesz a befutó, mögötte Bokros és Staudt küzdhet a második helyért. Sok múlik azon, hogy Bokros mennyire lesz képes mobilizálni vasárnap a bal-liberális szavazóbázist.

Matematikailag egy széleskörű ellenzéki koalíciós támogatással leváltható a jelenlegi polgármester, Tarlós. Azonban a magyar baloldali pártok még mindig az áprilisi országgyűlési választásokon elszenvedett komoly vereséget nyögik. Saját szavazóbázisuk építésének hevében az LMP, a PM és az MLP nem kívánta támogatni Bokros főpolgármesteri jelöltségét.

Tarlós kampánystratégiája három szempontból is a Fidesz-KDNP kampányára emlékeztet:

  • Tarlós nem vesz részt nyilvános vitán más jelöltekkel
  • Tarlós élvezi a kormánypárt összes előnyét főpolgármester-jelöltként, jelenlétet az állami irányítású médiában, óriásplakátokon való megjelenést, stb.)
  • Tarlós kampánya sokkal inkább irányult az ellenzéki jelöltek alkalmatlanságának hangsúlyozására, mintsem saját programjának bemutatására

A fővárosi közgyűlés összetételének szempontjából sok múlik a kerületi választásokon is. A legfrissebb piackutatások szerint csak minden második jogosult fog elmenni szavazni, ami nem sok jót jelent a bal-liberális pártok, és jelöltjeik számára.