Szerkesztőink

 szerzői:

Richard Field (Főszerkesztő)

Richard Field 1990-ben érkezett Magyarországra. Előbb angoltanárként, később pedig vállalkozóként tevékenykedett, majd 2010-ben megalapította az Amerikai Ház Alapítványt, amely négy év alatt közel 800 millió forinttal támogatott jótékonysági szervezeteket. 2009-ben segítette a Lehet Más a Politika megalakulását, majd a 2010-es választásokon is támogatta őket. A felajánlása miatt kialakult viták miatt 2012-ben nyilvánosan megfogadta, hogy sem közvetve, sem közvetlenül nem nyújt többet anyagi támogatást egyetlen pártnak sem. Richard Field volt az, aki 2011 tavaszán szélsőjobboldali félkatonai szervezetek fenyegetésétől tartó cigánycsaládokat menekített ki Gyöngyöspatáról. Még ugyanabban az évben írta meg könyvét “Love Letters to a Neo-Nazi” (Szerelmes Levelek egy Neonácihoz) címmel. A Budapest Beacon-t 2013 őszén, míg a nyomorgók világáról tudósító Abcúgot egy évvel később indította útjára. 

Benjamin Novak (Újságíró)

Benjamin Novak Amerikában született magyar bevándorló szülők gyermekeként. Budapesten a Balassi Intézetben tanult, és úgy határozott, hogy Magyarországra költözik. 2012 és 2013 között számos budapesti jótékonysági szervezetnél tevékenykedett. A portál indulása óta a Budapest Beacon-nél dolgozik.

Szegő Péter (Újságíró-szerkesztő)

Szegő Péter újságíró, történész és politológus, korábban a HVG és az ATV újságírója, de jelentek meg írásai az Élet és Irodalomban is. 2015 év elején csatlakozott a Budapest Beacon csapatához.

Lestyánszky Ádám (Újságíró)

Lestyánszky Ádám 2011-ben kezdett újságíróként dolgozni, és több online portálra is publikált, de közéleti és politikai témákkal csak 2014 nyarának végétől foglalkozott, amikor a Budapest Beacon-höz került. 2015 tavaszáig párhuzamosan az Abcúgnál is dolgozott.

Kovács Zoltán (Újságíró)

Kovács Zoltán a Central European University-n (CEU) végzett, ahol Politikatudományokat és Közpolitikát tanult. Nemrégiben tért vissza Magyarországra, miután négy évig egy amerikai  újságnál dolgozott a Közép-Kelet-európai témák kutatójaként.