A miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója még nem döntötte el, hogy elmegy-e a szombati pedagógustüntetésre

február 10, 2016

Madarász Péter, Székely HajnalkaFotó: Atv.hu

A Köznevelési Kerekasztal ígéretes első lépése a közoktatási rendszer rendbetételének, de rengeteg munka maradt – legalábbis így látja a keddi tárgyalás két résztvevője, Madarász Péter, a Herman Ottó Gimnázium igazgatója és Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. A tárgyaláson részt vett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, továbbá a Magyar Művészeti Akadémia is.

A kéthetente megrendezésre kerülő közoktatási kerekasztal első találkozójára került sor kedd reggel az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A másfélórás tárgyalást követően Palkovics László felsőoktatási államtitkár – aki Czunyiné Bertalan Judit közoktatási államtitkár közelgő távozása után a közoktatást is megkapja – bejelentette: a kormány számos ponton tett engedményeket a tanárok követeléseivel kapcsolatban.

Mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) távol maradt a kerekasztaltól, ugyanakkor részt vett azon Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. A kerekasztal-tárgyaláson képviseltette magát a számos egyéb szervezet is, beleértve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, a Honvédelmi Minisztériumot, a Magyar Művészeti Akadémiát, a Nagycsaládosok Országos Egyesületét és a miskolci Herman Ottó Gimnáziumot is. Utóbbi intézmény tanárai sztrájkot helyeztek kilátásba, amennyiben nem vonja vissza a kormány a második és harmadik Orbán-kormány alatt bevezetett oktatási reformokat.

Volt értelme a tárgyalás megkezdésének – vélte egybehangzóan Madarász Péter, a Herman Ottó Gimnázium igazgatója (képünkön balra) és Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke (képünkön jobbra) az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedd este. Szerintük „a kerekasztal-tárgyalás ígéretes első lépése a közoktatási rendszer rendbetételének, de rengeteg munka maradt”.

Székely azt mondta: jelentősen nőtt a gyerekek által kötelezően felvett tanórák száma azután, hogy a második Orbán-kormány elfogadta az oktatási reformot, és ez különösen nagy terhet rótt azokra a diákokra, akik az iskolaidőn túl kiegészítő programokon is részt vettek.

Madarász a kerekasztal-tárgyalást áttörésnek nevezte. Azt mondta: már az első pillanattól annak a lehetőségét keresték, hogy a döntéshozókkal kommunikálhassanak. A Madarász vezette Herman Ottó Gimnázium tantestülete által jegyzett nyílt levelet eddig több mint harminckétezren írták alá. A gimnáziumi igazgató közölte: a távozó közoktatási államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit egy vastag mappával a kezében érkezett, mely a múlt heti országos tanköri egyeztetések eredményit tartalmazta, ahol minden létező probléma felmerült.

A következő lépés a munkacsoportok létrehozása lesz, melyekbe bevonnak számos szakmai szervezetet is – vette át a szót a NOE elnöke. Hangsúlyozta, fontos a nagy tapasztalattal rendelkező tanárok és iskolaigazgatók véleményének meghallgatása is. Figyelembe kell venni a tanárok véleményét – mondta tette hozzá Madarász.

Az igazgató egyelőre nem döntötte el, hogy részt kíván-e venni a szombatra tervezett tüntetésen. Azt elmondta, az új államtitkár által tette engedmények ellenére van értelme a szombati tüntetésnek, mivel így a kormány láthatja, mennyien állnak a tanárok mellé.