A Nemzeti Választási Bizottság zöld utat adott a népszavazásnak az EU-kvótáról

március 2, 2016

Patyi András; Pálffy Ilona Éva; Bozsóki ÉvaPatyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke. Fotó: MTI

A kormány népszavazási kérdését az EU menekülteket letelepíteni szándékozó kvótarendszere ellen hétfőn 9 igen és 3 nem szavazattal hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság – írta hétfőn az Index.

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – szól a kormány által kezdeményezett népszavazás kérdése.

„Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke azért érvelt a hitelesítés mellett, mert a választók el tudják dönteni, hogy igennel vagy nemmel válaszoljanak, tehát egyértelmű a kérdés” – írja az Index.

A lap arról számol be, hogy a kérdéssel szemben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Lehet Más a Politika (LMP) delegáltja is ellenérveket fogalmazott meg, mivel véleményük szerint egy nemzetközi szerződésről nem lehet népszavazást rendezni. Az NVB elnöke szerint tiltott tárgykörbe nem esik a kérdés, vagyis nem ütközik nemzetközi szerződésbe.

Patyi András szerint a kérdés valódi tartalma szuverenitási kérdés, amiben az Országgyűlés hatásköre nem vitatható. Az Országgyűlés hatásköre, hogy milyen mértékben engedi át szuverenitását, hol határozza meg a szükségesség szintjét – közli az orgánum.

Az NVB szavazása után a Magyar Liberális Párt (MLP) és a Párbeszéd Magyarországért (PM) bejelentette, hogy a Kúrián megtámadja meg a döntést.

Az Átlátszó egyik blogján közzétett alkotmányjogászi vélemény szerint a kvótaellenes népszavazás ezer sebből vérzik. Például a kérdésnek könnyen érthetőnek kell lennie, és egyértelmű utasítással kell bírnia a jogalkotókra nézve, amennyiben elfogadják azt. Ez a kérdés azonban többféleképpen értelmezhető, és nem ad egyértelmű utasítást a parlamentnek.

Az itt olvasható álláspont szerint a kérdésben akár az Alkotmánybíróságig is el lehet menni, az viszont valószínűleg a kormány érdekei mentén fog dönteni. „Mivel a közeljövőben három jelenlegi alkotmánybíró megbízatása is megszűnik, így (ha nem választ új alkotmánybírákat addig a parlament) hat alkotmánybírói szavazat kell majd ahhoz, hogy a népszavazás zöld utat kapjon. Az egyoldalúan a jelenlegi kormánypártok által jelölt, az eddigi tevékenységük alapján a kormánypártok irányába kifejezett és kevéssé leplezett szimpátiát mutató alkotmánybírák száma pedig eléri a bűvös hatos számot” – írja az Átlátszó blogja.