Áder János: Jaj, már megint!

január 15, 2015

Ader

„És hibáztam én is, mert magam sem figyeltem fel erre a salátatörvénybe rejtett környezetvédelmi képtelenségre. Hibázott a környezetvédelemért felelős ombudsman, mert nem jelezte időben a korrekció szükségességét.”– Áder János, köztársasági elnök

Áder János köztársasági elnök levélben kérte a parlamentet a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény felülvizsgálatára. Az elnök, aki nemrég jelentette be az elnöki hivatalon belül egy külön környezetvédelmi osztály felállítását, azt írta, felelőtlen dolog bármilyen adót kivetni a megújuló energiára, és azért azt még az előtt szükséges visszavonni, hogy nagyobb kárt okoz.

A probléma viszont az, hogy Áder röviddel azután aláírta a törvényt, hogy azt a parlament decemberben elfogadta, és nem tanulmányozta azt át megfelelően.

Iparági és ellenzéki szakértők is felhívták a figyelmet arra, hogy egy ilyen adó veszélyezteti a szárnyait épp csak bontogató magyar napelem-piacot, pedig éves szinten is csak néhányszáz millió forintnyi adóbevételre tenne szert abból az állam. Még a Fidesz saját környezetvédelmi szakértői is ellenezték, hogy a napelemeket bármilyen módon megadóztassák. Mások azzal vádolták a kormányt, hogy az szándékosan vágja a fát a megújuló energiák alatt, hogy ezzel is függőben tartsa Magyarországot a földgáztól és az atomenergiától, ami Paks II és más információk tükrében annyit jelent, hogy Magyarország a jövőben is Oroszországtól fog függeni.

Áder levelére válaszolva az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet levélben hívta fel Áder figyelmét arra a tényre, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere más ombudsman intézményekkel együtt megszüntette a környezetvédelemért felelős ombudsman intézményét is. A helyén működő helyettesnek pedig önálló intézkedésre, így a jogszabálytervezetek bírálatára sincs joga.

Az index.hu szerint Áder legújabb erőfeszítése a környezetvédelem előtérbe hozása annak köszönhető, hogy az elnök az ENSZ főtitkári pozícióra hajt, miután 2017-ben lejár magyar hivatali ideje. Az esélyei növelése érdekében Áder most azon dolgozik, hogy magáról a „környezettudatos államférfi” képét alakítsa ki.

(Esetleg azon is érdemes lenne dolgozni, hogy olyan képet fessen magáról, mint aki tényleg elolvas egy törvényt, mielőtt aláírná azt – a szerk.)

Hivatkozás:

http://index.hu/belfold/2015/01/06/ader_az_ensz-fotitkari_posztra_hajt/

http://nol.hu/belfold/ader-hibazott-a-kormany-1509785

http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20150115_Ader_es_a_napelem