Ángyán József: A Fidesz oligarchái oroszlánrészt kapnak az állami földekből és a mezőgazdasági támogatásokból

július 26, 2014

Angyan1

Ángyán József a „megbundázott” állami földpályázatok és a kis- és középvállalkozásokkal szemben a nagy mezőgazdasági cégek előnyben részesítése miatti tiltakozásképpen mondott le a vidékfejlesztési államtitkári pozíciójáról 2012-ben.

A Fidesz tévesen állítja, hogy a párt oligarcháit venné célba az új EU-s támogatási rendszerével, mondta Ángyán József, korábbi államtitkár, aki ma már a kormány kritikusa.

Első látásra úgy tűnik, hogy az új szabályozás miatt Simicska Lajos, Nyerges Zsolt és Csányi Sándor veszít a kisebb földtulajdonosokkal szemben, mivel az 1.200 hektárt meghaladó méretű földterületek után nem jár a jövőben automatikusan az EU területalapú támogatása. Azonban a Fidesz oligarchái továbbra is biztosak lehetnek abban, hogy részesei lesznek a legkívánatosabb földügyleteknek a 212 milliárd forintos nem-EU támogatás miatt. A beszámolók szerint a belső körbe viszonylag újonnan érkezett Lázár János kancellár és Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester óriási EU támogatásokban részesülnek közvetve, az érdekeltségeikbe tartozó cégeken keresztül.

A 2010-es választást nagy fölénnyel megnyerő Fidesz Ángyán professzornak, a mezőgazdasági szakértőnek igazi álommunkát ajánlott. Szövetségesüknek tekintették, mivel ő vezette a korábbi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc agrárpolitikája elleni tiltakozást.

Két évvel államtitkári kinevezése után Ángyán lemondott a posztról, tiltakozva ezzel a „megbundázott”, Fidesz támogatókat helyzetbe hozó állami termőföld-pályázatok és a kis- és középvállalkozásokkal szemben a nagy mezőgazdasági cégek előnyben részesítése miatt. A mezőgazdasági törvény elfogadásának napján Ángyán lemondott, ezzel ő lett az első és egyetlen olyan Fidesz választmányi tag, aki kilépett Orbán „fülkeforradalom” csapatából, és független képviselőként folytatta. Azóta Ángyán élesen kritizálja a Fidesz-KDNP kormány agrárpolitikáját, és ideje nagy részét annak szenteli, hogy dokumentálja a feltételezett földtörvényi visszaéléseket és azokat az eseteket, amikor a kisebb vállalkozóktól elvették az általuk évtizedek óta művelt állami földeket, hogy azokat a Fidesz politikusainak, rokonaiknak és ismerőseiknek adják.

Ángyán július 20-i beszámolója a magyar mezőgazdaság igazgatásáról – amelyet immár ötödik alkalommal frissített és bővített – 2.000 oldalt tesz ki. Azt írja, a Fidesz csak látszatában hozta létre az egyenlőbb EU földművelési támogatási elosztási rendszert. Valójában nyolc, a párthoz szorosan kötődő mezőgazdasági cég fogja megkapni a föld- és mezőgazdasági támogatások oroszlánrészét. Állítása szerint a minisztérium az alacsonyabb minőségű állami földterületeket csak azért adja a kisebb tulajdonosoknak, hogy a hivatalos statisztikákat kozmetikázza. Ángyán szerint 660 KKV nyerte el 24 hektáros, vagy annál kisebb terület koncesszióját, míg a 48 hektárnál nagyobb területek nagy többségét nyolc olyan cég nyerte el, melynek tulajdonosai lojálisak a kormányhoz, beleértve a Lázár János kancellárhoz köthető Gorzsa Kft.-t és a Mészáros Lőrinc nevéhez köthető Búzakalász 66 Kft.-t is.

A beszámoló megjegyzi, hogy a „kormány már sokkal óvatosabb a földek elosztásával kapcsolatban, az olyan botrányos módon kikényszerített földátvételek miatt, mint amilyen Kishantos esete volt”. Hozzátette, hogy a földhivatal rendszere átláthatatlan és áthatolhatatlan, ezért szinte lehetetlen megbízható információt szerezni Magyarországon a földek tulajdonosi hátteréről 2014-ben.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Ángyán megállapításait papírkígyó hosszúságú esszének nevezte. Az állami tulajdonú földterületek elosztási rendszeréről további információ olvasható itt.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/belfold/20140724-milliardos-elvonas-sajat-labukba-lottek-az-agrarkamara-vezetoi

http://www.atv.hu/belfold/20140724-angyan-20-milliardnyi-tamogatast-kaptak-a-kedvencek