Az amerikai követtanácsos szerint még tart a kitiltási botrány

március 26, 2015

riley

Robert Riley szerint a magyar embereknek kell eldönteniük, hogy megelégszenek-e azzal, miszerint a NAV csak egy kis részét hozta nyilvánosságra a korrupcióval kapcsolatos belső vizsgálat eredményeinek.

Az Egyesült Államokból kitiltottak számában nincs változás, csak az ezzel kapcsolatos kommunikációban – mondta Robert Riley amerikai követtanácsos (képünkön) a Magyar Nemzetnek adott interjújában, melyet a Hvg.hu idéz. „A médiakörnyezet és az új amerikai nagykövet személye miatt háttérbe szorult a kitiltási botrány” – mondta szerdán Riley.

„A NAV március elején hozta nyilvánosságra belső vizsgálatának eredményeit, amelyek szerint az adóhatóság nem próbált diszkriminatív intézkedéseket hozni amerikai cégek ellen” – írja a Hvg.hu, majd Rileyt idézi: „A NAV az eredménynek csak egy kis részét tárta a nyilvánosság elé, és a magyar embereknek maguknak kell eldönteniük, miszerint ez alkalmas-e rá, hogy visszaállítsa a lakosság bizalmát a hatóságban.”

Jelenleg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcnál „kevés fontosabb dolog van most a világban” – írja a napilap nyomán a portál. A beszámoló szerint a diplomata méltatta, „hogy a kormánypártok támogatták Magyarország katonai részvételét az ezt célzó misszióban”.