Az egri kórház hat orvosa mondott fel a rossz munkakörülményekre hivatkozva

december 1, 2014

Eger-hospital-e1417438893807

Az egri Markhot Ferenc Kórház sürgősségi osztályának hat orvosa mondott fel szombaton a rossz munkakörülményekre, a megfelelő felszerelés és személyzet hiányára hivatkozva.

Dr. Fűtő László, a kórház főigazgatója a felmondás kapcsán elmondta: „A betegellátás nem került veszélybe, a Sürgősségi Betegellátó Osztály folyamatosan ellátja a betegeket” és hozzátette, néhány vállalkozó, közreműködő orvos mondta fel szerződését a Sürgősségi Betegellátó Osztályon. Ezen orvosok többsége csak egy-egy műszakot látott el, nem teljes munkaidőben dolgozott a kórházban. A november 25.-én tartott rendkívüli értekezletet követően mind a kórház vezetése, mind pedig a megyei tisztifőorvos cáfolta, hogy elfogadhatatlan munkakörülmények lettek volna a kórházban.

Fűtő elmondta, az orvosok felmondásának hátterében a „valós ok” az volt, hogy „máshová mentek dolgozni több pénzért” és hangsúlyozta, hogy a hivatkozás a rossz körülményekre csak kifogás volt, amivel a lépést indokolták.

Valent Mihály, a kórház korábbi igazgatója szerint ez nem így van. Az Index.hu-nak nyilatkozott, és elmondta: „mindez annak köszönhető, hogy 2010 után csökkentették az orvosi létszámot a sürgősségin, és így vitték tovább az osztályt. A távozók helyére nem került senki, máshová vettek fel orvosokat. A kérdés az, most vajon hány olyan ember van a sürgősségi osztályon, aki az ott adódó feladatokat képes ellátni, nem mellesleg képes önálló döntést hozni…”.

A közegészségügy egyre csökkenő finanszírozása a jelenlegi és az előző Fidesz-KNDP kormány alatt általános minőségromlást eredményezett. 2008-óta mintegy 10.000 egészségügyi dolgozó hagyta el az országot. A szektor éves költségvetése 2014-ben pusztán 9,8 milliárd USD volt.

Az állami kórházak gondjait elsősorban a forráshiány és az egyre növekvő tartozások okozzák. 2014 augusztusa óta a teljes adósság mértéke elérte az 54 milliárd forintot.

Szakértők szerint mintegy 500 milliárd forintra lenne szükség a tartozások kiegyenlítésre és a magyar egészségügyi rendszer újjászervezésére.

Hivatkozás:

http://www.heol.hu/heves/kozelet/felmondtak-az-orvosok-kerdes-mi-lesz-a-surgossegi-ellatassal-a-korhazban-583933

http://www.atv.hu/belfold/20141130-egri-korhaz-megszolalt-az-igazgato-ezert-mondhattak-fel-az-orvosok/hirkereso

http://index.hu/belfold/2014/11/29/legalabb_hat_orvos_mondott_fel_egerben/

http://tenytar.blog.hu/2014/08/25/egyre_rosszabb_helyzetben_az_egeszsegugy