Az új jövedéki adótörvény több, mint száz nagykereskedőt szoríthat ki a piacról

január 6, 2015

Gulyás Gergely

Gulyás Gergely fideszes képviselő “technikai hibája” úgy tűnik szándékos volt

A január 1-én hatályba lépő új törvény, mely az alkoholtartalmú italok – beleértve a bort és a sört is – nagykereskedelmét szabályozza, február 1-ig adott határidőt a kereskedőknek, hogy a 22 millió forintról most 150 millió forintra emelt jövedéki biztosíték összegét befizessék a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kasszájába. Ugyanakkor a kereskedők választhatják azt a megoldást is, hogy 150 millió forintos bankgaranciáért folyamodnak február 1-ig, melyet a banknak április végéig kell kiadnia.

A törvényt a Miniszterelnöki Hivatal szövegezte meg eredetileg, és az vélhetően mintegy 150-170 nagykereskedőt szorít ki a piacról, valamint számtalan olyan termelő megélhetését teszi tönkre, akik eddig a kisebb nagykereskedőkön keresztül értékesítették termékeiket.

Az iparági kritikusok Gulyás Gergelyt, a törvényalkotási bizottság fideszes elnökét kérdezték a törvényről, aki elmondta: szó sincs szándékosságról, technikai hiba történt, jobbító módosítóját csak azért nem fogadták el, mert azzal formai problémák voltak. De természetesen a kormány sem akarja 5-6 szereplőre szűkíteni a mostani, 150-170 szereplős piacot (még akkor sem, ha ez az 5-6 cég prominens Fidesz-támogatók kezében van.)

Gulyás bizottsága kétszer is módosítást nyújtott be a jövedéki biztosíték korábbi évi forgalom alapján meghatározott sávos meghatározására. Bizottságának javaslata szerint 300 millió forintos forgalomig a kereskedőnek továbbra is csak 22 millió forintos biztosítékot kellett volna fizetnie, és csak a 2 milliárd forint feletti forgalmú cégek esetében lépett volna életbe a 150 millió forintos biztosíték megfizetésének a kötelezettsége.

A parlament formálisan elfogadta Gulyás javaslatát, de mire végül a parlament elé került szavazásra az anyag, ezt a néhány apró, de fontos részt valakik valahol átírták.

A jelenlegi törvényi megfogalmazás szerint ugyanis a sávos rendszer csak 2016 január 1-én lép életbe. Addig viszont az ital-nagykereskedőknek vagy le kell tennie a 150 millió forintot, vagy bankgaranciát kell szerezniük arról.

Gulyás az index.hu-nak elmondta, a gyakorlat szerint a bizottsági módosítót az előterjesztő készíti, ez pedig ez esetben az NGM volt, de a koordinációs feladatokat a Miniszterelnökség látta el, a bizottság elé is ez a változat került.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban állítja, hogy ők a Gulyás által is támogatott, sávos rendszert javasolták.

Az index.hu szerint Lázár János kancellár és a miniszterelnöki hivatal döntött úgy, hogy egy évre mégiscsak éljen az egységes, 150-170 kisebb nagykereskedőt ellehetetlenítő rendszer, majd jöjjön egy év múlva Gulyásék sávos megoldása.

Gulyás Gergely most be is nyújtott egy egyéni képviselői indítványt a helyzet rendezésére, eszerint a sávos rendszer nem jövőre, hanem már idén márciusban életbe lép. Így azok, akik a bankgaranciáért folyamodnak február 1-ig, reménykedhetnek, hogy a módosítást elfogadják az utolsó pillanatban és nem kell csatornába önteniük készleteiket.

Az öt – hat nagykereskedőnek bizonyára nem lesz problémája a 150 millió forintos biztosíték megfizetésével. A budapestiek közül például biztosan nem rázza majd meg a CBA-franchise tagját, a Centrál Drinks Kft.-t, a Vimpex Drinkset, és várhatóan talpon marad a legnagyobb láncoknak szállító Ital Magyarország is, valamint nem okoz gondot a dolog a Raikernek sem.

Hivatkozás:

http://index.hu/gazdasag/2015/01/06/italnagyker/