Balog: a magyar iskolások szeptembertől naponta háromszor kapnak enni

július 4, 2015

Balog ZoltánSzeptembertől nem fordulhat elő Magyarországon, hogy egy gyereknek anyagi okok miatt nem biztosítják a napi háromszori étkezést – mondta az emberi erőforrások minisztere egy keddi budapesti háttérbeszélgetésen – tudósít az MTI.

Balog Zoltán (képünkön) emlékeztetett arra, hogy egy év alatt huszonöt százalékkal nőtt a gyermekétkeztetésre biztosított költségvetési forrás, és jövőre már hetvenkétmilliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.

Ahhoz, hogy el tudják érni a teljes körű étkeztetés biztosítását, be kellett vezetni a hároméves kortól kötelező óvodáztatást, továbbá – szinte minden család számára – ingyenessé kellett tenni a közétkeztetést – mondta Balog, emlékeztetve: a díjmentes étkezést magas – önbevalláson alapuló – jövedelemhatárhoz kötötték, így a szolgáltatás gyakorlatilag minden gyerek számára biztosított.

Czibere Károly, a tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára azt közölte, míg eddig mintegy kilencvenkétezer gyerek ehetett ingyen a bölcsődékben és az óvodákban, szeptembertől már 320 ezer gyerek.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, az étkeztetési program nem csak felzárkózási célokat szolgál, hiszen az minden családnak komoly anyagi segítséget jelent.

Arra hívta föl a figyelmet, hogy egy átlagos kétgyermekes család esetében az ingyenes étkezés biztosítása havonta akár tizenötezer forint megtakarítást jelenthet. Novák Katalin tájékoztatása szerint a jövő évi költségvetéshez csatolt függelék szerint 1,525 billió forint áll a családok rendelkezésére a gyerekneveléssel járó terhek csökkentésére.