Cigány- és társadalmi ügyekért felelős szakdiplomatát neveznek ki az Európai Unióhoz

február 16, 2016

Cigány zászlóAz Európai Unió melletti új – cigány- és társadalmi felzárkózási ügyekért felelős – szakdiplomata-álláshely létesítéséről hozott határozatot a kormány – olvasható az MTI beszámolója szerint a Magyar Közlöny hétfői számában.

A határozat szerint a kormány egyetért azzal, hogy a cigány- és társadalmi felzárkózási ügyekkel kapcsolatos diplomáciai feladatok színvonalas ellátása, valamint az Európai Unió intézményeivel való kapcsolattartás és eredményes érdekérvényesítés érdekében Magyarország szakdiplomatát nevezzen ki március elsejei hatállyal Brüsszelbe.

Az intézkedés végrehajtásáért Lázár János kancelláriaminiszter a felelős.

A kormány felhívja a kancellária- és a nemzetgazdasági miniszter figyelmét a szakdiplomata kihelyezésével kapcsolatos költségek fedezésére. Eszerint 2016-ban a személyi juttatásokra és járulékaikra 30,9 millió, 2017-ben pedig 40,4 millió forint jut. A dologi kiadások fedezésére 2016-ban 9 millió 420 ezer forintot, 2017-ben pedig 10,4 millió forintot használhat fel a kancellária.

A kormányhatározatot Orbán Viktor miniszterelnök látta el kézjegyével – írja az MTI.