Daróczi Ágnes roma holokauszt történész: megbolondult a világ

augusztus 3, 2014

roma commemorate

Civil szervezetek mentek a szombaton a budapesti Nehru parkban található roma holokauszt emlékműhöz, ahol beszédeket tartottak a 70 évvel korábbi eseményekre emlékezve. A mintegy ezer fős tömegben megjelent Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete, Juhász Péter, az Együtt 2014 társelnöke, Schiffer András, az LMP társelnöke, a Demokratikus Koalíció és az MSZP politikusai és számos jogvédő szervezet képviselője is.

Daróczi Ágnes, roma vezető, a Romano Instituto Foundation cigány kultúra kutatója elítélte a DK és az MSZP képviselőt, amiért támogatták Pásztor Albert miskolci polgármesteri jelölését, aki korábban a romákat összefüggésbe hozta a megélhetési bűnözéssel.

Daróczi csak az egyik olyan beszédet tartó személy volt, aki sürgette a polgári ellenállást a miskolci roma telep felszámolásával szemben, amelyet majdnem minden párt támogatott a Fidesz vezette város közgyűlésében.

“Most, 70 évvel az események után … azt látjuk, hogy Miskolcon a Demokratikus Koalíció és az MSZP a rasszista beszédű polgármester jelöltet támogatja, akkor azt mondjuk, hogy megbolondult a világ. Hogy lehet a cigányellenességre demokratikus politikát építeni? Azt gondoljuk, elhisszük, hogy ha Pásztor Albert lesz a polgármester, majd ő nem csinál kitelepítést, nem fog cigánybűnözésről beszélni? … Igen, megrendült a bizalmunk a politikai pártokban, a magukat baloldalinak nevező pártokban. Nem tehetünk mást, mint a demokratákat és a civileket figyelmeztetjük és mozgósítjuk.”

Daróczi elmondta, a roma holokauszt emlékművet számos alkalommal gyalázták és rongálták meg, de annak rendbetételére nem kaptak pénzt. “Sokan jöttünk el ma, de nem elegen … egyre többen és többen érezzük, hogy ismét félelmetes idők járnak Magyarországon. Meggyalázzák emlékművünket azzal, hogy belevésnek és kutyaürülékkel piszkítják azt be”.

“Megpróbálják a múltat átírni,” mondta Daróczi, és megismételte a szervezők kifogását, hogy a roma holokauszt és a romák üldöztetése kimaradt a magyar tankönyvekből, amiért petíciót fognak benyújtani az Emberi Erőforrások Minisztériumához.

Bár az összes jelentős média beszámolt a roma megemlékezési eseményről, a Fideszhez köthető Magyar Nemzet kihagyta a beszédek azon részeit, melyek a kormánnyal szembeni kritikákat fogalmaztak meg.

Az „Ide tartozunk” roma érdekképviseleti csoport vezetője Setét Jenő megjegyezte, hogy a megemlékezés állami támogatás nélkül valósult meg, bár szervezete pályázott a Holokauszt Emlékév alapjánál támogatásért. “Sajnos úgy tűnik, szomorúságunk és fájdalmunk nem fontos a kormánynak” – mondta el az esemény egyik szervezője.

Setét elítélte emellett az állam hozzáállását a roma szervezetekhez, és hangsúlyozta, hogy a romák örökségének problémája „széles körben elterjedt Európában”, és példaként említette a csehországi Lety városát, ahol az egykori náci koncentrációs tábor helyén ma egy EU által is támogatott sertéstelep található.

Eközben Áder János köztársasági elnök felavatta az első magyar „Roma Holokauszt Központját”. Kiemelte, hogy Magyarország „csak akkor tudja megerősíteni a politikai nemzetet, ha tiszteletben tartjuk az emberi életet és a magyarok is tiszteleik egymást. A (második világháború) tömeges kivégzésekért nem csak a náci Németországot terheli felelősség: a nácikkal kollaborálókat egész Európában felelősség terheli” – mondta az államfő.

Hivatkozás:

http://www.rommuz.cz/en/language/

http://mno.hu/belfold/koszoruzassal-emlekeztek-meg-a-nehru-parton-1240495

http://nol.hu/belfold/a-roma-holokauszt-aldozatai-elott-tiszteleg-a-demokratikus-ellenzek-1477813

http://hvg.hu/itthon/20140804_Este_jottek_a_nyilasok__holokauszt_tulel

A beszédek elérhetőek az alábbi linken:

https://drive.google.com/file/d/0B9z6JYbpEgMseGFnQVZpVkF2b0U/edit?usp=sharing