DK: az Európai Tanács is megerősítette, hogy Orbán megszavazta a kvótákat

október 4, 2016

Gréczy Zsolt. Fotó kettőspont Dkp.huGréczy Zsolt. Fotó: dkp.hu

Az Európai Tanács elnöke hivatalos levélben erősítette meg, hogy februárban Orbán Viktor is megszavazta a kvótákat, amikor igennel voksolt a testület erről szóló határozatára.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke levélben fordult Donald Tuskhoz, az Európai Tanács (ET) elnökéhez, s azt kérte, erősítse meg, miszerint Orbán Viktor igennel szavazott a kvótákra.

Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a válaszlevél szerint a magyar miniszterelnök is igennel szavazott arra a határozatra, amelyikben az is áll, hogy „valamennyi, tavaly decemberben elfogadott intézkedést a lehető leggyorsabban végre kell hajtani, a migránsok unión belül történő áthelyezésekre vonatkozó határozatokat, valamint a visszaküldést és visszafogadást biztosító intézkedéseket is beleértve”.

A levél szerint a miniszterelnököket és elnököket tömörítő Európai Tanács egyhangúan fogadta el a határozatot, vagyis a dokumentumot Orbán Viktor is aláírta – tette hozzá az ellenzéki politikus.

„A népszavazás érvénytelensége ilyen szempontból még szerencsés is a magyar kormányfő számára, mert nem kell szembemennie saját korábbi döntésével” – fogalmazott Gréczy Zsolt, aki arra is kitért, hogy a pozsonyi uniós csúcson kiderült, miszerint kötelező kvóták sem lesznek.

A Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök vezette párt szerint Orbán Viktor magyarázattal tartozik az országnak, hogy miért „hazudta magát” kvótaellenes politikusnak, és miért kezdeményezett népszavazást a saját döntése ellen.

Az ügyben megkerestük a Miniszterelnöki Kabinetirodát. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Frissítés (szerda, 15:10):

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője lapunknak küldött válaszában csupán annyit közölt:

„Orbán Viktor az Európai Tanács minden egyes ülésén – Szlovákiához hasonlóan – jegyzőkönyvben rögzítteti, hogy nem ért egyet a kötelező betelepítésre vonatkozó javaslatokkal, az erről szóló döntéseket pedig megtámadta az Európai Bíróságon.”

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):