Fegyelmi eljárás indult a romagyilkosságokat is tárgyaló bíró ellen

július 9, 2014

Miszori

Miszori László, a romagyilkosságokat tárgyaló bíró fegyelmi eljárás elé néz, mivel nem adta le az írásos ítéletet az ügyről már lassan egy évvel annak befejezése után sem.

A magyar törvények 60 napot biztosítanak a bíróknak ítéleteik írásba foglalására. Azonban a Budapesti Környéki Törvényszék elnöke – ahol Miszori elítélte a gyilkosokat – most fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezte vele szemben. Szokatlan módon Miszorinak nem volt lehetősége arra, hogy napi bírói tevékenységét félretéve összeállítsa az indoklással együtt 880 gépelt oldalt tartalmazó írásos ítéletet.

Múlt augusztusban Miszori életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki Kiss István és Kiss Árpád náci testvérpárra és Pető Zsoltra hat roma előre kitervelt meggyilkolása miatt. A gyilkosságsorozatot egy 18 hónapos időszak alatt követték el 2008-2009-ben. Az elítéltek feltételesen sem bocsájthatóak szabadlábra. Sofőrjük, Csontos István bűnsegédként 13 év börtönt kapott. Négyüknek kell megtérítenie a perköltségeket is, amely összesen 105 millió forintot tesz ki.

Összegzésében Miszori a gyilkosságokat rasszista indíttatásúnak nevezte, és elmondta, hogy ezek az emberek saját kezükbe vették az ítélkezés jogát, hogy a „cigánybűnözés” ellen harcoljanak. Áldozataik között volt egy négy éves gyermek és annak édesapja is, akiket akkor lőttek agyon, amikor azok kimenekültek a gyilkosok által felgyújtott házukból.

Hivatkozás:

http://nol.hu/belfold/fegyelmi-miszori-biro-ellen-1473095

http://mno.hu/belfold/romagyilkossagok-megvan-az-itelet-1176777