Fellegi Tamás miniszterből lett lobbista jobban teljesít

március 31, 2015

Fellegi

Fellegi Tamás akkori nemzeti fejlesztési miniszter Orbán Viktorral 2010-ben

2013 óta a magyar kormány mintegy egymilliárd forint értékű szerződést kötött az Euroatlantic Solutions nevű céggel, melyet Fellegi Tamás, a volt nemzeti fejlesztési miniszterből lett lobbista vezet – írja a Napi.hu.

A volt miniszternek 2013 óta van másodállása Washingtonban, amióta a Miniszterelnökség alá tartozó, washingtoni központú Hungary Initiatives Foundation vezetőjeként ő tekinti át az amerikai szervezeteknek szánt magyar adófizetői forintok elosztását.

„Márciusban az Emberi Erőforrások Minisztériuma 790 millió forintos szerződést kötött az Euroatlantic Solutions Kft-vel a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjának a megvalósítására és népszerűsítésére. A megállapodás a fentieken kívül magában foglalja a rendezvényszervezést, az utazás- és szállásszervezést, a cateringet, a marketing- és PR-kommunikációt, a kreatív feladatok és a médiamenedzsment megszervezését is” – írja a Napi.hu.

Tendencia?

Az Euroatlantic Solutions Kft-nek van érzéke ahhoz, hogy épp huszonötmillió forint alatti kormányzati pályázatokat nyerjen el. Huszonötmillió forintos értékhatár alatt ugyanis nem kell közbeszerzési pályázatot hirdetni. A huszonötmillió forint alatti közbeszerzések esetében elegendő, ha a kormány meghív három céget a pályázatra, bár akkor is ki lehet hirdetni a győztest, ha csak egyetlen cég pályázott.

„Az Euroatlantic kiválasztása nem tűnik meglepőnek, hisz a Miniszterelnökség már 2013 októberében ezt a céget választotta ki a »milánói világkiállításhoz kapcsolódóan Magyarország honlapjának és arculatának megtervezése, projektindító sajtótájékoztató megszervezése, a világkiállítással kapcsolatos olasz online sajtófigyelés« elvégzésére, nettó 23,9 millió forintért” – olvasható a gazdasági portálon.

„Az Euroatlantic Solutions Kft-vel 2014 márciusában a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) is szerződött, nettó 24,5 millió forintért, feladata a Rubik-kocka feltalálásának negyvenedik évfordulója alkalmából a Liberty Science Center által szervezett Beyond Rubik’s Cube kiállítás kommunikációs feladatainak ellátása volt” – közli az orgánum.