A Fidesz-KDNP képviselői szavazták le a PM javaslatát, hogy meleg ételt kapjanak a gyerekek a téli szünetben

január 13, 2015

hungrychildren

Magyarországon mintegy 700.000 gyermek él szegénységben.  Sokuk számára az iskola az egyetlen hely, ahol meleg ételhez jutnak. Némelyik gyermek számára pedig az iskola az egyetlen hely, ahol rendszeresen ételhez jutnak.

Decemberben Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) parlamenti képviselője javaslatot tett arra, hogy az Országgyűlés az Országvédelmi Alapból különítsen el három milliárd forintot, amely biztosította volna, hogy az éhező gyerekek is kaphassanak napi egyszeri meleg ételt a különösen hosszú, 16 napos téli szünetben.

A javaslatot december 15-én a parlamenti költségvetési bizottság alábbi fideszes és kereszténydemokrata tagjai leszavazták:

– Dr. Szűcs Lajos (Fidesz), a bizottság alelnöke
– Dr. Tilki Attila (Fidesz), a bizottság alelnöke
– Dr. Hargitai János (KDNP), a bizottság alelnöke
– Boldog István (Fidesz)
– Szabolcs Attila (Fidesz)
– Vantara Gyula (Fidesz)
– Witzmann Mihály (Fidesz)

Szabó az alábbi megjegyzést tette azzal kapcsolatban, hogy a fenti képviselők nem támogatták az iskolai konyhák működését a szünetben:

„Szégyellje magát mind a hét szívtelen Fidesz-KDNP-s bábu. Nekik biztos Gucci táskák és aranyórák jutottak a fa alá, míg gyerekek százezreinek meleg étel sem volt a karácsonyi vacsoraasztalon. Erre a gonoszságra már nincsenek szavak”

watches

Szabó ezzel arra tényre utalt, hogy több Fidesz képviselőről készültek olyan fényképek, melyeken Gucci, vagy egyéb luxusmárkájú táskát és/vagy drága karórákat viselnek, beleértve Rogán Antalt (balra), a Fidesz frakcióvezetőjét és Lázár Jánost (jobbra), aki amellett, hogy parlamenti képviselő, a miniszterelnöki hivatal vezetője is.

Szabó bejelentette, hogy a PM a közeljövőben újabb javaslatokat terjeszt be a gyermekéhezés felszámolására.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/belfold/20150113-pm-ok-szavaztak-le-hogy-meleg-etelt-kapjanak-a-szegeny-gyerekek