Helyén marad a bíró a rasszista ítélet-indoklás ellenére

augusztus 29, 2014

scales-of-justice-e1401887426258

Az Országos Bírói Etikai Tanács (OBET) ugyan elmarasztalta a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatásának ügyében eljáró Mucsi Erika bírónőt, amiért a cigányokat munkakerülőknek nevezte, de állását megtarthatja. A döntés további büntetést nem von maga után.

Mucsi még áprilisban hozta meg ítéletét a Gyulai Törvényszéken arról, hogy nem oszlatható fel a Szebb Jövőért Egyesület, mert félelemkeltő tevékenysége-, és a Jobbikhoz fűződő kapcsolata sem bizonyítható. Korábban az egyesület biztosította a Jobbik több rendezvényét, valamint Hajdúhadházán, Gyöngyöspatán, Kunhegyesen, Tiszaroffon, Devecseren, és Cegléden folytatott – szerintük – bűnmegelőző járőrözést.

Az ítéletet jegyző dr. Mucsi Erika bírónő indoklása szerint, ezeken a településeken nem történt rendbontás a lakossági fórumokon, a nagy létszámú rendőri jelenlétet pedig a társadalomban felgyülemlett feszültség indokolta. Az ítélet indoklásával ellentétben az alábbi plakáton látható László Attila neve, aki 4 éve még a Jobbik képviselőjelöltje volt.

szjmv_ozd_kisfelbontas

Az ítéletben Mucsi az alábbiakat írta:

“A cigányság, mint kategória nem elsődlegesen faji alapon értelmezhető, hanem az ekként jelzett életformát követő, faji hovatartozástól függetlenül a lakosságnak egy elkülönült, a többségi társadalom hagyományos értékeit és a már hivatkozott jogszabályok által is védett értékeket semmibe vevő csoportjaként, akik egy bizonyos munkakerülő életforma, a magántulajdont, együttélési normákat nem tisztelő erkölcsi felfogás követői…. Nem elhallgatható tény viszont a cigány származásúaknak az elkövetői körben való viszonylag magas aránya. Ebből adódóan bár a cigányok és a bűnelkövetők köre nem azonos, … az átfedések alapot adnak az anomáliák cigánybűnözésként való megfogalmazására.

Mucsi elmondta, nincs bizonyíték az emberi jogok megsértésére, és a felvonulás nem ad elég alapot a szervezet feloszlatására. A Gyöngyöspatán is masírozó SZJE félelemkeltő tevékenysége azért sem bizonyítható, mert a településen abban az időben több más szervezet – pl. a Véderő, a Betyársereg és a Csendőrség – is jelen volt, így nem megállapítható, hogy ki követett el törvénybe ütköző cselekedeteket. A törvényszék szerint egyébként a perben érintett megmozdulások zöme a Jobbikhoz-, és nem az egyesülethez köthető.

A közrend fenntartása állami monopólium, az Országos Polgárőr Szövetség SZJE-től való elhatárolódása, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség feljelentése ellenére a  bíróság mégis arra a megállapításra jutott, hogy a járőrözés a Szebb Jövőért Egyesületnek sem tilos.

A bírónő ítéletében azt írta: “Megállapítható, hogy az alperes tagjai egyenruhában, menetoszlopban, katonai vezényszóra felsorakozva indultak csoportokra szakadva járőrözni a település utcáin. Egy ilyen megnyilvánulás ugyanakkor a törvényszék álláspontja szerint jellegénél fogva bár szorongást kelthet a helybeliekben, azonban maga a menetelés, nyilvános felvonulás jogát a gyülekezési jog garantálja.”

A Szebb Jövőért Egyesület feloszlatását azért kezdeményezték, mert a felperes ügyvédei szerint a járőrözések megfélemlítőek, törvénytelenek voltak, és megsértették a roma lakosság jogait. Úgy tűnik, ami a Jobbikhoz köthető Magyar Gárda öt évvel ezelőtti feloszlatásához elegendő volt, az ma már kevés egy hasonló szervezet feloszlatásához.

Hivatkozás:

http://444.hu/2014/08/26/emlekeznek-a-birora-aki-szerint-a-ciganysag-egy-munkakerulo-eletforma/

http://444.hu/2014/04/24/rasszista-hangulatu-itelet-a-gyulai-torvenyszekrol/

http://444.hu/2014/03/25/birosag-mondta-ki-hogy-mukodhet-a-szebb-jovoert/

http://www.szebbjovo-ert.com/index.php?q=content/Fooldal

http://index.hu/belfold/2014/04/24/mindenki_cigany_aki_bunozo/

http://www.cfcf.hu/hu/programjaink/roma-vagyok-nem-eletformaq-.html