Horváth András: Folytatják a rendszer védelmezését

november 6, 2014

HorvathA

Horváth András, korábbi adóellenőr, a NAV-botrány kirobbantója „elképesztőnek” nevezte Vida Ildikó NAV elnök megjegyzését a rendszerszintű és széleskörű adócsalás felderítését szolgáló belső vizsgálat megindítására, mivel szerinte azt pont a bűnpártoló vezető hivatalnokok fogják lefolytatni.

Horváthot 2013 novemberében „találták meg” kormányzati tisztviselők és a kormány-barát sajtó, miután azzal vádolt meg vezető NAV tisztviselőket rendszerszintűen és szándékosan szemet hunynak multinacionális és jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező cégek óriási mértékű adócsalása felett. Elmondta, a „diszkriminatív vizsgálatok” gyakorlata a magyar adófizetőknek a becslések alapján 1.000 milliárd forintra tehető évente, vagyis a GDP 4 százalékát is elérheti. A NAV visszautasította Horváth feltételezéseit, miután a hivatal „átfogó vizsgálatot” folytatott le egyetlen hétvége alatt, és feljelentették Horváthot rágalmazás miatt és azért, mert jogtalanul birtokolt az üggyel kapcsolatos dokumentumokat. Később, ugyanabban a hónapban egy második adóellenőr is alátámasztotta a rendszerszintű adócsalásra vonatkozó állításokat. Röviddel ezután a rendőrség házkutatást tartott Horváth András lakásán és lefoglalta azt a „zöld dossziét” amely Horváth szerint a bűncselekmények bizonyítékait tartalmazta.

A kormánybarát Magyar Nemzetnek tegnap adott interjút Vida Ildikó, és szerinte a személye elenni „aljas támadás” áldozata lett. Emelett bejelentett hogy személyesen fogja vezetni a NAV-nál a belső vizsgálatot. Horváth ezzel kapcsolatban az ATV-n a következőket mondta:

Én arra számítottam, hogy napokon belül ki fog bukni ez az ügy, és ki fog derülni, hogy kik lesznek rajta a listán. Azt is sejtem, hogy miért húzták eddig, ugyanis nyilvánvalóan el kell varrni belül szálakat illetőleg időt akart nyerni a kormány. Nyilvánvalóan tudtak arról, hogy kik a kitiltottak, és a helyükre is keresni kellett embereket, tehát ezért volt ez a két hét.

Elképesztőnek tartom (Vida) véleményét, hogy ő akar lefolytatni a NAV-on belül vizsgálatot, és NAV-os kollégákat bízna meg, hogy lefolytassák ezeket a vizsgálatokat. Honnan tudja, hogy akit megbíz, az nem érintett ebben az ügyben. El kell, hogy mondjam, tudomásom van olyan, most is folyamatban lévő korrupciós ügyről, ami legalább olyan nagyságrendű, mint amely a Bunge Zrt.-vel történt, csak ezeket az érintett magas rangú adóhivatali vezetőket még nem nevezték meg. Ott volt a zöld dosszié, ott voltam én, ott voltak az adatok, ott volt a tanulmány amit leírtam, és ebből pontosan kivehették, hogy mi az én problémám, hogy milyen rendszerszintű problémák vannak az adóhivatal működésében, és kik azok az „érinthetetlenek”, amely adózók esetében diszkriminatív eljárási cselekményeket folytatnak le.

Normális országokban, mondjuk tőlünk nyugatra, nem ilyenkor, hanem amikor én, és Vancsura István kollégám kiállt nagyon súlyos bizonyítékokkal és tényekkel, lemond az adóhivatal vezetője. Nem látom, hogy bárki is önkritikát gyakorolt volna, nem csak Vida Ildikó részéről, hanem a kormányzat részéről. Továbbra is úgy látom, hogy védik a rendszert, megpróbálnak – ameddig csak lehet – a helyükön maradni, illetőleg minél kisebb kárral kikerülni ebből az egészből.

Hol tart a vizsgálat a zöld dosszié ügyében?

A zöld dossziét csatolták azokhoz az anyagokhoz, melyek az általam tett feljelentés bizonyítékai, illetőleg ezt abban az ügyben foglalták le, amiben ellenem folyik büntetőeljárás. És ez itt nagyon fontos. Hogy érezhetnék elégtételt, amikor még mindig nem szüntették meg azt a büntetőeljárást, amit ők, ezek a NAV vezetők varrtak a nyakamba?