Juhász álszentséggel és droghasználattal vádolja Deutsch Tamást, a Fidesz EP képviselőjét

december 15, 2014

judo

“ Más a póktól fél, más az anakondától, bennem a hányástól van ilyen félelem.” – Deutsch Tamás, a Fidesz EP képviselője

Úgy tűnik, Deutsch Tamás a Fidesz EP képviselője (balról) és Juhász Péter, az Együtt társelnöke (jobbról) a bíróságon fogják eldönteni a vitát.

A magyar televízió múlt héten Deutsch Tamással készített interjújában a képviselő azt mondta, nem érti mi a probléma a 12-18 év közötti gyerekek, újságírók és politikusok részére tervezett kötelező drogteszt bevezetésére vonatkozó törvényjavaslattal. Azt mondta, a törvény „számos közösségnek segítene, mivel biztosítaná azt, hogy Magyarországon kevesebben legyenek a drog rabjai”. Ennélfogva – indokolt Deutsch – a törvény „nemes célt szolgál”.

„A drogtesztet számos munkaadó megköveteli világszerte, és most már bevett gyakorlat az új munkaerő felvételénél is”, mondta Deutsch. „Még a liberális demokrácia fellegvárában, az Egyesült Államokban is bevett szokás”.

Deutsch elmondta: „Bármilyen kötelezettséget is írtak nekem elő a jogszabályok, mint magyar állampolgár számára, azt betartottam. Ha olyan döntés születik Magyarországon, hogy drogteszten közszereplőknek, akár önkéntes, akár kötelező alapon részt kell vennie, én állok elébe”.

„Soha, semmilyen kábítószert nem próbáltam ki. És ha már ez 48 és fél éven keresztül így volt, akkor a következő évtizedekben is így marad. Alkoholt fogyasztottam, voltam már részeg, dohányoztam is. Azt is el tudom mondani, hogy miért nem próbáltam ki semmilyen kábítószert. Kilenc éves lehettem, amikor láttam egy NSZK tévéfilmet, ami egy kamaszlányról szólt, aki betépett valamilyen kábítószertől. Ez vizuálisan úgy volt ábrázolva, hogy szédül, émelyeg, és hány. Én pedig betegesen rettegek a hányástól. Kilenc éves koromban bennem az rögzült. Más a póktól fél, más az anakondától, bennem a hányástól van ilyen félelem.

Juhász Péter kihívja Deutsch Tamást

Juhász Péter polgárjogi aktivista, az Együtt ellenzéki párt társelnöke válaszul Facebook oldalán hazugsággal vádolta meg Deutsch Tamást:

„Tamás,
én tudom, hogy te fogyasztottál különböző drogokat. Onnan tudom, hogy sok közös ismerősünk van, akikkel ezt közösen tetted.
Megvolt az a lehetőséged, hogy ne szólalj meg az ügyben, és én is tiszteletben tartottam volna azt, hogy ez a magánéleted része. Én ma sem azt ítélem el, hogy ilyet tettél, hanem azt, hogy ezt nem vállalod. Hogy a főnököd idézzem: nem vagy férfi, nem állsz bele, hanem hazudsz, mint egy ovis kisgyerek, aki azt hiszi, hogy a füllentése által megváltozik a valóság.

Tehát azt állítom, hogy drogoztál.

Ez egy kemény kijelentés, amiért akár bíróságon is elégtételt kérhetsz. Ezt várja el tőled Orbán, és ezt várom én is, mert akkor a bíróság előtt tudom bizonyítani.
Sokan jelezték közös ismerőseink közül, hogy egy politikai csetepatéba nem szállnak be, de ha bíróságra kerül az ügy, az igazmondási kötelezettségüknek eleget téve vállalják a tanúskodást.

Deutsch reagál! (december 13.)

Facebook oldalán három nappal később Deutsch elfogadta Juhász kihívását.

A nap hátralévő részét Deutsch gondolkodással tölti, majd ismét reagál! (december 14.)

„A terroristák a kábítószerekből élnek, fanatikusan hazudoznak, elvakultak, erőszakos, kegyetlen, aljas alakok. A szabadságunkat támadják, a polgári hétköznapok biztonságát akarják tönkretenni. Ezért harcolunk ellenük minden eszközzel mi, tisztességes, becsületes, szabadságszerető, jóakaratú emberek. juhászpéter virtigli közéleti terrorista. Egy aljas, hazug, moral insanity politikai merénylő. juhászpéter sokak szerint csupán egy szerencsétlen szarcsimbók, nem szabad vele foglalkozni. Lehet.

Szerintem viszont elég volt abból, hogy borzalmas elvbarátaival közösen évek óta kidülledt nyaki erekkel, teli torokból hörögve minden következmény nélkül a legelmebetegebb hazugságokkal gyalázzon mindenkit, aki a polgári politikai családhoz tartozik. (Jogos kérdés, hogy amikor annyi juhászszarcsimbókpéter van a magyar közéletben, akkor miért belőle és miért most lett elegem? De erről majd máskor.)
juhászpéter ordas nagyot hazudott rólam.
Ezt ő is nagyon jól tudja. Gerincességről hablatyol, miközben számító módon rágalmaz.
Pontosan úgy, mint annak idején a kommunisták. Hazudtak reggel, délben, este. Szakmányban hazudtak és végül rettenetesen ráfaragtak. Mert mi, szabadságszerető emberek megküzdöttünk velük és legyőztük őket.
juhászpéter rettenetesen ráfaragott, mert nem hagyom annyiban.
Megküzdök vele és legyőzöm ezt a kábszeres politikai terroristát.”

Mi jön ezután?

Juhász és Deutsch reggel az ATV Start című műsorába kapott meghívást. Miután Rónai Egon, a műsorvezető megkérdezte, hogy akarnak egyszerre feltűnni a műsorban, Deutsch azt mondta, nem szeretne, és legközelebb a bíróságon találkoznak.

A Juhásszal készített interjú két témakörrel foglalkozott: az V. kerületi ingatlanbotránnyal, mely után újonnan megválasztott V. kerületi közgyűlési tagként vizsgálódik, valamint Deutsch feltételezett drogfogyasztásával.

Deutsch interjúja a Juhász és közte kialakult konfliktusról szólt. Egyik interjú sem tartalmazott új információt, azonban Deutsch megerősítette, hogy be fogja perelni Juhászt rágalmazásért.

Hivatkozás:

Deutsch Tamás: Mi a probléma a drogteszttel?, Origo.hu; 2014. december 10.