Juhász Péter az eddigi „legnagyobb korrupcióellenes tüntetést” szervezi

február 21, 2015

Juhász Péter

Egy mai, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) előtt tartott sajtótájékoztatón Juhász Péter bejelentette, hogy március 8-ra tüntetést szervez, mivel a magyar ügyészség és a rendőrség nem hajlandó nyomozni a hivatali korrupció ügyében.

December 29-én az ellenzéki Együtt társelnöke feljelentést tett a budapesti V. kerületi önkormányzati ingatlanok piaci ár alatti értékesítési gyakorlata miatt.

Juhász szerint a Legfőbb Ügyészség a papírokat továbbította a Fővárosi Főügyészséghez, ahol feljelentés-kiegészítést rendeltek el, amire a Budapesti Rendőr-főkapitányságot jelölték ki; onnan az NNI-hez küldték át az iratokat, ahol visszautasították a feljelentést.

Juhász elmondta: az NNI semmi mást nem tett, csak megnézte a cégek honlapjait és a nyilvánosan hozzáférhető céges adatbázisokat, illetve bekérte az önkormányzat rendeleteit.

Juhász Péter logikátlannak nevezte a határozat indoklását és azt mondta, hogy a visszautasításban “konkrétan tetten érhető hazugságok” is szerepelnek. Példaként említette, hogy miközben az önkormányzat egyik bizottságának határozata alapján is pályáztatás nélkül adtak bérbe egy ingatlant (majd ezt követően eladták azt a bérlőnek), az NNI arra hivatkozik, hogy nem történt pályáztatás nélküli bérbeadás. Juhász hozzátette, hogy a kérdéses ingatlanokat a megvásárlást követő pár hónapon belül újraértékesítették, gyakran dupla áron.

Juhász bejelentette, a március 8-i tüntetésre mindenkit várnak, akit felháborít, hogy “Magyarország hivatalos szervei nem a polgárok érdekeit szolgálják”. Megjegyezte, hogy ez lesz a valaha szervezett legnagyobb korrupcióellenes tüntetés. Hozzátette, bárhol történik “egy ilyen cselekmény”, akár a rendőrségen, akár az adóhatóságnál, az “maga a hazaárulás”.

Hivatkozás:

http://propeller.hu/itthon/3065995-elutasitottak-rogan-ellenes-feljelenteset-tuntetest-szervez