Kék Pont: Magyarország rossz irányba tart

március 26, 2015

dove

Egy steril tű huszonöt forintba kerül, egy hepatitis C vírussal fertőzött vagy HIV-pozitív ember gyógykezelése pedig évi több millió forint – derült ki a Tudtad-e civil kezdeményezés blogjából.

„A drog terjedése ellen nem lehet csak tiltással és rendőrökkel fellépni. A tűcseréhez hasonló ártalomcsökkentő programok nemcsak a fogyasztók biztonságát növelik, ezekből lehet továbblépni az egészségügyi és a leszokást segítő intézményekbe is” – írja a blog.

„Az ilyen jellegű programok szinte az egyetlen kapcsolatot jelentik az intravénás droghasználók és a társadalom között. Ahol megszüntetik a jól működő tűcsere lehetőségét, néhány év alatt bekövetkezik a HIV-robbanás, ami már nem csak a kábítószer-fogyasztókat fenyegeti” – olvasható a honlapon.

Magyarország rossz irányba tart

Mint arról akkor beszámoltunk, 2014-ben a Kék Pont józsefvárosi tűcsereprogramja a pénzügyi gondok miatt beszüntette működését – pont azt követően, hogy közel egy évtized után ismét HIV-fertőzést regisztráltak a kerületben.

Ez volt Magyarország legnagyobb ilyen jellegű intézménye: 2006 óta mintegy háromezer intravénás droghasználót láttak el tűvel és támogató hálózattal, hogy a drogfüggés, az AIDS és a hepatitis ellen küzdjenek. Az alapítvány az államtól az éves támogatás hatmillió forintról harmincmillió forintra történő emelését kérte, de ezt visszautasították – írtuk akkor.