Komoly anyagi terhet jelent a gyerek továbbtanulása a szülőknek

október 13, 2013

college

A Jobline Pályaorientáció Kutatásából kiderül, hogy a magyar családok nagy része csak komoly erőfeszítések árán, egy részük pedig egyáltalán nem tudja finanszírozni a gyerek középiskolát követő tanulóéveit. Miközben erejükhöz mérten mindent megtesznek a továbbtanulás érdekében, a szülők kétharmada mégis úgy látja, gyermeke csak nehezen kap majd munkát. A reprezentatív kutatás kitér arra is, hogy miként készítik fel a magyar szülők gyermekeiket a munkaerőpiac kihívásaira, mennyi terhet vállalnak és mekkorára becsülik a továbbtanulás költségeit.

Egyre több szülői erőfeszítést követel a gyerek továbbtanulása az átalakuló oktatási rendszer és a válság miatt szűkülő finanszírozási lehetőségek miatt Magyarországon. Ennek a kihívásnak a családok többsége csak óriási erőfeszítések árán tud megfelelni – derül ki a Jobline Pályaorientáció Kutatás eredményeiből. A reprezentatív felmérést továbbtanulás előtt álló (középiskolás vagy alapképzésben részt vevő) gyerekkel rendelkező szülők körében végezték, mert miközben továbbra is a fiataloké a döntő szó, a növekvő családi tehervállalással a szülők is egyre nagyobb szerepet játszanak a továbbtanulással kapcsolatos döntésben.

A cikk teljes terjedelmében a https://jobline.hu/karrierplusz/karrier_plusz/20130930_jobline_palyaorientacio_kutatas

, a kutatási eredmény összefoglalója pedig az alábbi linken olvasható: https://jobline.hu/karrierplusz/karrier_plusz/20131008_Jobline_Palyaorientacio_Kutatas_Osszefogl