A kormány átalakítja a magyar közegészségügyet

október 15, 2014

Balaton

“Csak sejteni lehet, hogy mire készül a kormány” – mondta Balaton Péter, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének főtitkára Rónai Egonnak az ATV kedd reggeli műsorában. “Csak remélhetjük, hogy nem arra, ami az elmúlt években történt, hogy választottak egy szakmailag felkészült szakembert államtitkárnak – ez volt Szócska Miklós – akinek a szakmai működését és a döntéseit sorozatosan felülírta a politika. A Semmelweis tervben szó sem volt arról, hogy államosítani fogják a kórházakat. De ez történt.”

Balaton elmondta, Zombor Gábor közegészségügyi államtitkár „tökéletesen alkalmas államtitkárnak”, miután háziorvosként és kórházigazgatóként is dolgozott. “Dolgozott az egészségbiztosító apparátusában, és dolgozott egészségügyi fenntartóként is, mint polgármester. Tehát minden szempontból alkalmas arra, hogy egy megfelelő egészségügyi programot véghezvigyen, ha az elképzeléseit nem írja megint felül a politika, ha a szakmai döntések helyett megint nem politikai döntések fognak történni” – mondta Balaton.

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az újonnan létrehozandó egészségügyi minisztérium Sonkodi Balázs vezetésével Lázár János kancellár irányítása alá kerül, Balaton úgy vélekedett: “Az egészségügyi rendszer nem az múlik, hogy önálló államtitkárság, vagy minisztérium alá tartozik-e. Azon múlik, hogy az illetőnek, aki a tárcát vezeti, vagy az államtitkárságot vezeti, mekkora a döntési képessége és mekkora az önállósága.” Hozzátette, “Zombor önálló embernek tűnik”.

A közegészségügyi reformmal kapcsolatban Balaton azt mondta, a szövetsége szerint azon kell változtatni, hogy a betegek gyógyítása ne az adott lehetőségek szerint történjen, hanem a betegség szükségletei szerint. Ne azon múljon egy beteg gyógyítása, hogy ki emigrált el abból a térségből, vagy a volumenkorlát gátat szab a kezelésnek”.

Balaton szerint vannak olyan kórházak, amelyek ugyan nyitva vannak, de nem operálhatnak, mert már túllépték a TVK-k (Teljesítmény Volumen Korlát), vagy azt a havi kvótát az orvosi beavatkozások terén, amit a társadalombiztosítás még finanszíroz. Megerősítette, hogy a TVK csak a beütemezett vagy halasztható operációkra és beavatkozásokra érvényes, nem pedig az életmentő beavatkozásokra.

Balaton szerint egy másik nagy probléma, hogy a betegek nem választhatnak szabadon orvost, vagy kórházat az elvégzendő beavatkozáshoz. “Az állami egészségpénztár nem biztosítóként működik, hanem adóként szedi be és osztja újra a pénzeket. A beteg nem viheti magával az egészségbiztosítását.”

Balaton szerint, ha a betegek maguk választhatnák ki a kezelőorvosukat, akkor egy viszonylag „szektor-semleges versenyhelyzet jönne létre, ahol a beteg akár választhatna a szolgáltatások közül”.

A közegészségügyi rendszer finanszírozásával kapcsolatban Balaton azt mondta, „a fejlesztésre hatalmas források állnak rendelkezésre az európai uniós pénzekből, amit vagy jól, vagy rosszul elköltenek, a finanszírozás nem tart lépést ezekkel a fejlesztésekkel”. Elmondta, a személyi állomány végképp nem tart lépést ezzel, hiszen az elmúlt évben mintegy 2.000 orvos és 600 szakalkalmazott kérte azt az igazolást, amellyel külföldön munkát vállalhat. “Az ország keleti és déli részén jelentős orvoshiány van, és akik rendelkezésre állnak azok is többnyire nyugdíjasok.”

Balaton azt is megkérdőjelezi, hogy az új pénzügyi ösztönző rendszer megfelelő lenne, az utóbbi két évben megüresedett orvosi helyek betöltése érdekében.

Az előző Fidesz-KDNP kormány kórház államosítási döntéseivel kapcsolatban Balaton elmondta, „ez egy rosszul végrehajtott, rossz elképzelés volt”. A helyi önkormányzatok által kinevezett kórházi vezetőknek nagyobb önállóságot kellene biztosítani a saját kórházaik gyógyítási irányelveinek kifejlesztésében. “Ha bízunk valakiben, akkor bízzunk rá feladatot. Ne próbáljuk központilag megoldani a problémát.”

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/videok/video-20141014-nincsenek-hivatalos-informaciok-a-reformokrol

http://444.hu/2014/09/16/zavar-a-fidesz-egeszsegpolitikajaban/