A kormány a közegészségügy átszervezését tervezi

december 25, 2014

flatline-e1419508029783

A nol.hu cikkéből kiderül, 2015-ben jelentős átszervezésre kerül sor a közegészségügyben, számos kormányzati és állami hivatalt vonnak össze vagy szüntetnek meg. A reform következtében 150 munkahely is megszűnik, ezzel mintegy 500 millió forint spórol meg az állam évente.

A Nol.hu szerint az átalakulás terve konfliktusokat gerjesztett a szaktárca és a Miniszterelnökség között. Több részletkérdésben – például a hatáskörök, feladatok elosztásában – másként lépett volna a szakpolitika, mint a Miniszterelnökség. A vita miatt a már elkészült kormányzati javaslat ismét az Államreform Bizottság elé kerül januárban.

A kormány javaslata szerint az ágazat 17 háttérintézményéből csupán az Országos Mentőszolgálatot és az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központot nem érinti a nagy átszervezés. E két intézmény megőrzi önállóságát, a többi 15 intézményt az államháztartási reform részeként legkésőbb április végéig centralizálják, és egyben racionalizálják a működtetésüket. Továbbá 9 állami közegészségügyi intézményből is 5 megszűnik. Marad az Országos Tisztiorvosi Hivatal, az Országos Közegészségügyi Központ, az Országos Epidemiológiai Központ és az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet.

A Nol.hu beszámol arról is, hogy a korábbinál több feladat jut majd az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak: a hivatalhoz kerülnek a betegirányítással és a kapacitáselosztással kapcsolatos szervezési és irányítási munkák a kórházfenntartótól.

Egyelőre nem ismeretes, hogy a reformok célja pusztán a spórolás, vagy a közegészségügy minőségének valódi javítása. Kormánykritikusok és független egészségügyi szakértők fejezték ki aggodalmaikat, mivel az egyre növekvő kórházi tartozások a reformok útjába állnak. Emellett felhívták a figyelmet arra a tényre, hogy a magyar egészségügy komoly szakemberhiánnyal is küzd. Több, mint 8.000 magyar orvos és fogorvos, valamint 2.500 nővér és szülésznő ment külföldre dolgozni az elmúlt hét és fél évben.

Hivatkozás:

http://nol.hu/belfold/fogyokuraval-inditjak-az-evet-1506247

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/sokmilliardos_bomban_ul_a_kormany_oriasi_gondban_a_korhazak.591350.html