A Kúria megsemmisítette a budapesti hajléktalan rendelet egyes részeit

november 3, 2014

homeless

A lakhatási szegénység és az ahhoz kapcsolódó magatartások, mint például a szabad ég alatt alvás, vagy a guberálás, nem jelent veszélyt a társdalomra, ezért a hatályos törvények szerint ezek nem is büntethetőek.

A Kúria az október 31-i döntésében kimondta, hogy a budapesti hajléktalanellenes rendelet bizonyos pontjai, melyek büntetéssel sújtják a szabadban alvást és a guberálást, ellentétesek az Alaptörvény rendelkezéseivel. alkotmánnyal. A döntés azt követően született meg, hogy Székely László alapjogi biztos tiltakozott, amiért a főváros valóban bünteti a hajléktalanokat, az egyedi esetek figyelembevétele nélkül. A Kúria önkormányzati ügyekért felelős tanácsa egyetértett azzal, hogy a rendelet bizonyos pontjai alkotmányellenesek.

A budapesti közgyűlés 2013 novemberében fogadta el azt a rendelete, amely lényegében kitiltja a hajléktalanokat a város nagy részéből.  Debrecenben, Magyarország második legnagyobb városában még ugyanabban a hónapban fogadtak el hasonló rendeletet. Nemrég pedig Pécsen lépett életbe hasonló rendelkezést, miután Páva Zsolt polgármester milliókat költött a hajléktalanok démonizálásra.

A döntés értelmében a lakhatási szegénységhez kapcsolódó szabad ég alatt alvás és a guberálás nem jelent veszélyt a társadalomra, és ezért nem büntethető a jelenlegi törvények értelmében. A Kúria szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a budapesti hajléktalantörvény ellentétben áll az Alaptörvénnyel.

A Város Mindenkié hajléktalanvédő egyesület hangsúlyozta, hogy a Kúria döntése nem írja felül teljes mértékben a 2013 november óta hatályos rendelkezéseket, és rámutatott, hogy a 34 budapesti aluljáróban továbbra sem tartózkodhatnak életvitelszerűen, vagy guberálhatnak a hajléktalanok. Továbbá a Kúria az Alkotmánybírósághoz küldte tovább a fővárási önkormányzat zónabesorolását, ami a hajléktalanok tevékenységére vonatkozott. A szervezet megjegyezte, hogy a rendelet tavalyi életbe lépése óta mintegy 200 hajléktalan ellen indult eljárás.

Hivatkozás:

http://index.hu/belfold/2014/11/01/megsemmisitettek_tarlos_hajlektalan-rendeletet/

http://www.hir24.hu/belfold/2014/11/02/csak-reszben-semmisitettek-meg-a-hajlektalanrendeletet/

http://avarosmindenkie.blog.hu/2014/11/02/a_kuria_a_fovarosi_hajlektalanellenes_rendelet_egyetlen_pontjat_semmisitette_meg