Lázár még a magánvagyonukról is elszámoltatná a civileket

február 25, 2015

20141020lazar-janos-meghallgatas1-e1424862744330

Lázár János új szintre emelte a civil szervezetek elleni háborút, mikor múlt héten pénteken a parlamentben egy jobbikos interpellációra válaszolva arról beszélt, hogy a civil szervezeteknek el kell számolni azzal, honnan származik a pénzük, sőt, a döntési jogkörrel rendelkező vezetőknek a magánvagyonukról is számot kell adniuk – írta meg a Világgazdaság. Az ötlet Ligeti Miklós, a Transparency international jogi igazgatója szerint perverz.

Volner János arról kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy mit tesz a magyar kormány annak érdekében, hogy “más államok ne befolyásolhassák a magyar belpolitikát”.

A Jobbik képviselője arról is beszélt, hogy számukra világos: a baloldal a külföldi pénzekből él. A Norvég alappal kapcsolatban azt hozta fel példaként, hogy több mint 500 millió forint került az LMP-hez köthető alapítványhoz és magánszemélyekhez. Volner szerint 55-ből 21 esetben bírálóként vagy kedvezményezettként, de baloldalhoz köthető emberek szerepeltek. Erre példaként Móra Veronikát, Kaufer Virágot, Szabó Tímeát, a Roma Sajtóközpontot, a Hallgatói Hálózatot, és a Humán Platformot említette. A jobbikos képviselő a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatára is kitért, amely 63-ból 61 esetben tárt fel szabálytalanságot (bár a jelentést széles körben szégyentelen kormányzati propagandának tekintették).

Lázár válaszában úgy fogalmazott: “a civil szervezetek fontosak a kormány számára, ám a transzparenciát elvárják.” A miniszter a Norvég Alapra visszatérve azzal folytatta: “a civileknek el kell számolniuk nem csak azzal, hogy kitől kapják a pénzt, hanem a személyes vagyonukkal is.”

“A Kehi a norvég alapból forrást kapott civileknél folytatott, illetve egyes környezetvédelmi ügyek miatti vizsgálatainak eredményei megerősítettek abban, hogy minden civil szervezetnek és mindenkinek, aki döntéseket képes befolyásolni, el kell számolni, hogy kitől kapja a pénzt és el kell számolni személyes vagyonával is.”

Volner János a választ nem fogadta el, az Országgyűlés azonban igen: 106 igen, 11 nem, és 4 tartózkodás mellett.

Ligeti Miklóst nem lepte meg Lázár kijelentése. A Klubrádió Megbeszéljük című műsorának hétfői adásában a Transparency International jogi igazgatója arra emlékeztetett: Lázár egy korábbi interjújában már megemlítette, hogy “a vélemény-befolyásolóknak el kell számolni a vagyonukkal, és a kormány nyelvezetében a vélemény-befolyásoló az a magánszemély vagy civil szervezeti dolgozó, aki a magyar kormány politikáját, egyes cselekedeteit kritizálja, méghozzá sikerrel”.

Ligeti szerint, ha a kormány politikáját korábban neveztük már képmutatónak, cinikusnak, álszentnek, ez az újabb ötlet legfeljebb perverznek nevezhető.

Lázár kijelentését szerinte azonban ketté kell választani. A vagyonnyilatkozat a magánszemély személyes vagyonosodására vonatkozik, egy politikusnak tehát a magánvagyonáról kell számot adnia, nem a pártja vagyonáról. Egy civil szervezet gazdálkodása e tekintetben jelenleg is nyilvános. E szervezetek vezetői a politikusokkal ellentétben viszont nem gyakorolnak közhatalmat – legfeljebb a szervezet jut közpénzhez, miről el is számol -, ezért “a mi esetünkben nem tudom, hogy mi lenne a vagyonnyilatkozat célja, illetve azt kell mondjam, hogy nagyon is jól tudom: amíg erről beszélünk, addig sem arról beszélünk, hogy a politikusi vagyonnyilatkozattal mi a helyzet“.

A kormány a napokban nyilvánosságra hozta a korrupció elleni nemzeti stratégia tervezetét, melynek része a vagyonnyilatkozat. Ez Ligeti szerint számos olyan elemet tartalmaz, amelyet már civil szervezetek, többek között a Tranparency International is hangoztatott korábban: szigorúbb számonkérés, vagyonosodási ellenőrzések, büntetőjogi szankciók kilátásba helyezése. Ezeket nem nagyon lehet szelektíven alkalmazni – mondta Ligeti, de bízik abban, hogy fel sem merül büntetőjogi jellegű vagyonnyilatkozati szabályok bevezetése közpénzkörön kívül működő személyekre.

Ligeti kitért a politikusok vagyonnyilatkozataira is, melyekben újabb és újabb lakások, magánkölcsönök, óvodások egymás között ajándékozott százmilliós szőlőbirtokai bukkannak fel. Hogyha ezek továbbra is büntetlenül mennének, miközben a civil szervezetek dolgozóinak, vagy éppen az újságíróknak be kellene vallaniuk lakásaikat, az tényleg perverz és agyrém lenne, szóval erre talán még a magyar politika sem képes, az már minden határon túlmenne.

Lázár újabb ötlete már csak azért is pikáns, mert tavaly december elején még azzal került be a hírekbe, hogy tízéves fiának a nevére vásároltak egy 120 négyzetméteres – szakértők szerint 60-70 millió forintot érő – svábhegyi ingatlant, de az nem került be a vagyonnyilatkozatába, a családtagok vagyonnyilatkozata pedig nem nyilvános. Lázár fia nevén azonban nem csak ez a lakás van, hanem egy 20 millió forintra becsült szőlőbirtok is, amelyet még 2013-ban vásároltak “neki”.

A Kehi-vizsgálat egyébként inkább hasonlít egy koncepciós perre, mintsem egy objektív ellenőrzésre, ráadásul nem is lett volna joguk vizsgálni a norvég pénzeket kezelő alapítványokat. Az ellenőrzés ráadásul még véget sem ért, mikor előbb hatóságok házkutatást tartottak a Norvég Civil Alap támogatásait kezelő négy alapítvány irodájában, majd nem sokkal később adószámaikat is felfüggesztette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Miután a Kehi jelentés megszületett, feljelentették az Ökotárs Alapítványt. A norvégok nem fogadták el a hivatal vizsgálatát, ezért saját maguk kezdtek ellenőrzésbe külsős független szakértők bevonásával. A norvégok végül semmilyen törvénytelenséget nem találtak, sőt, példaként ajánlották más országok figyelmébe a program magyarországi működését.

Hivatkozás:

http://eeagrants.org/News/2015/Mid-term-NGO-evaluation-released

http://www.norvegia.hu/Norsk/EEA-and-Norway-Grants1/EEA-and-Norway-Grants/The-Norwegian-response-to-the-KEHI-report/#.VOx7lEJ0ZAZ

http://abcug.hu/kehi-feljelenti-az-okotars-alapitvanyt/

http://atlatszo.hu/2014/10/15/nemzetkozi-szerzodesek-zarjak-ki-a-kehi-vizsgalatat-a-norveg-civil-alap-ellen/

http://www.vg.hu/kozelet/politika/parlament-a-fidesz-nemzeti-megoldast-akar-a-bevandorlas-ellen-444598

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/draga-lakasa-is-van-lazar-janos-kisfianak

http://www.mti.hu