Lehet, hogy családtagjainak útlevelei voltak a röszkei hangadónál

szeptember 30, 2015

Ahmed H.Ahmed H. Röszkén. Fotó: MTI

Lehet, hogy családtagjai útleveleit találták meg annál a szír férfinál, akit múlt kedden fogott el a TEK a röszkei határincidensben való részvétele miatt. Ügyvédje szerint a terrorizmus gyanúja védence eddigi kihallgatásai során föl sem merült.

Érhetetlen, miért terroristázzák Ahmed H-t, akit a Terrorelhárítási Központ (TEK) mintegy két tucat munkatársa fogott el a győri vasútállomáson még kedden – írta az Origó. Azok alapján, amiket Fülöp Éva, a szír férfi kirendelt ügyvédje a lapnak nyilatkozott, úgy tűnik: a történet minimum zavaros, ráadásul a jelek szerint a hatóságok kezében egyelőre semmi sincs a férfival szemben, csak annyi, hogy tiltott módon lépte át a határt.

Ahmed H. Cipruson munkavállalási engedéllyel is rendelkezik, és tagja lehet a Tablighi Dzsamaat (a. m. „szövetség a hit terjesztésére” – L. Á.) nevű iszlám fundamentalista mozgalomnak, amelyről a rendőrség úgy véli, hogy a terroristák fedőszervezetként is használják. Emiatt Orbán Viktor miniszterelnök, és Bakondi György belbiztonsági tanácsadó is kész tényként állította korábban, hogy a hatóságok terroristát fogtak.

Elfogásakor a harminckilenc éves férfinél kilenc különböző útlevelet találtak: a sajátjában volt érvényes schengeni vízum, a másik nyolc pedig – saját elmondása szerint – a családtagjaié volt.

Ahmed H. ügyvédjének azt mondta: Röszkénél csak békíteni akarta a rendőröket, és az őket kővel dobáló menekülteket, elfogása óta pedig mindenben együttműködik a hatóságokkal. Fülöp Éva szerint az eddigi kihallgatások alatt még csak marginálisan sem vetődött fel a terrorizmus gyanújának a kérdése, előzetes letartóztatását is csak tiltott határátlépés miatt rendelték el. A férfi egyébként a Szíriából elmenekült közeli rokonait kísérte: mivel hosszabb ideje Cipruson él, Törökországban csatlakozott a családtagjaihoz, akikkel Németországba tartott, de amint biztonságban tudta volna a családját, indult volna vissza Ciprusra – mondta el ügyvédje.