A magyar kormány 2016 szeptemberétől ingyenes étkezést biztosítana a rászoruló gyerekeknek

december 26, 2014

children

Minden harmadik magyar gyermek szegénységben él.

Ingyenes étkeztetést ígér a rászoruló bölcsődéseknek és óvodásoknak Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára. Az intézkedés értelmében2016-tól egy bizonyos jövedelmi korlát alatt minden gyerek ingyenesen étkezhetne, amire összesen 20 milliárd forintot szán a kormány.

Czibere azokról a gyerekekről is beszélt, akik az intézményrendszeren keresztül nem juthatnak hozzá a támogatáshoz. Azt mondta, nekik külön programokat indítanak majd, ilyen lesz például a nyári gyermekétkeztetés, vagy a tavaszi ételcsomag-program, ami a három évnél fiatalabb, bölcsődés gyerekeket próbálja segíteni.

Az államtitkár szerint az intézkedéssel nem szabad rákényszeríteni a szülőket arra, hogy a saját szegénységüket dokumentálják. “A társadalom legfőbb törekvése ne az legyen, hogy a szegénységet bizonygassuk, és ezek alapján jussunk hozzá bizonyos támogatásokhoz” – mondta tegnap.

2015 szeptemberétől minden három éves kort elérő gyermeknek óvodába kell járnia, a három évnél fiatalabbaknak lehetősége van bölcsődébe járniuk. Bár az állami gyermekellátási intézmények ingyenesek, a szülőknek kell fizetnie a gyermekek étkeztetéséért. Mivel a magyar családok 33,3 százaléka szegénységben él, vagy ki van téve a szegénység veszélyének, egyre több szülő nem engedheti meg magának, hogy a gyermeke étkezési költségét vállalja. Ez indokolja a program szükségességét.

A bejelentés azt mutatja, Balog Zoltán miniszter szíve a helyén van, de felmerül a kérdés: Mit tegyenek addig az éhező gyerekek?

Emellett felmerül Czibere bejelentésének őszinteségének a kérdése is, mivel a következő héten a parlament leszavazta a Párbeszéd Magyarországért (PM) javaslatát, hogy 3 milliárd forintot különítsenek el arra a célra, hogy a téli szünidőben 600.000 gyermek számára biztosítsanak meleg ételt, akik közülük sokan csak minimális élelmiszerhez jutnak a Karácsonyi ünnep idején.

Budapest XIV. kerületének polgármestere, Karácsony Gergely (PM) mintegy 130 gyerek részére biztosítja a 16 napos téli szünetben a meleg ételt.

Hivatkozás:

http://abcug.hu/ingyen-etelt-adnanak-gyerekeknek/