A magyarok kevesebb, mint egyharmada szerint van hatása az emberek akaratának az ország vezetésére

november 2, 2016

magyar-nemzet-pew-kozvelemeny-kutatasA magyarok nem nagyon hiszik, hogy hatással
vannak a kormányzatra. Forrás: Magyar Nemzet

A magyarok kevesebb, mint egyharmada érzi úgy, hogy az emberek akaratának hatása lenne a kormány tevékenységére – derül ki a Pew Research közvélemény-kutatásából, melyet a szombati Magyar Nemzet szemlézett. A kutatás szerint a kilenc vizsgált ország közül Magyarországon a legalacsonyabb azok aránya, akik már legalább egyszer voltak választani.

Míg az Egyesült Államokban a válaszadók 56 százaléka véli úgy, hogy hatással lehet a kormányzat tevékenységére, Magyarországon ez az arány mindössze 31 százalék – írja a szombati Magyar Nemzet, idézve a Pew Research fölmérését.

A felmérésből – melyben kilenc országot teszteltek: Dél-Afrikát, az Egyesült Államokat, Görögországot, Indiát, Kenyát, Lengyelországot, Magyarországot, Nigériát és Olaszországot – az is kiderült, miszerint Lengyelországban is többen bíznak abban, hogy a mindenkori kormány kíváncsi a véleményükre, mint akik szerint nincs semmi befolyásuk az eseményekre.

A Pew közvélemény-kutatása szerint széleskörű az elégedetlenség a fejlődő gazdaságokban a politikai rendszer működésével kapcsolatban.

„Magyarország az egyetlen ország, amelyet egyértelműen inkább a pesszimizmus, mint az optimizmus jellemez ezen a területen, ott az állampolgárok 61 százaléka szerint nem nagyon lehet befolyásolni a kormányzat működését” – áll a Pew felmérésében.

A kilenc ország közül azok aránya, akik legalább egyszer már részt vettek választáson, 91 százalékkal Görögországban volt a legmagasabb, ami vélhetőleg a kötelező részvételnek tudható be.

A legalacsonyabb, 72 százalékos érték Magyarországon volt mérhető.

Azok aránya, akik legalább egyszer részt vettek politikai tiltakozáson, Magyarországon mindössze hét százalék volt, míg Görögországban 29 százalék – áll a Pew fölmérésében.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):