Magyarország megduplázza a sertéstenyésztőknek adható állami támogatásokat

február 16, 2015

pig

Tavaly decemberben derült ki, hogy több, Orbán Viktor miniszterelnökkel jó kapcsolatban álló üzletember nyitott sertéstelepet az EU és a magyar állam nagylelkű támogatásának igénybevételével.

Korábban a hónap során a Földművelésügyi Minisztérium bejelentette, hogy 2015-ben a tavalyi évhez képest kétszer annyi támogatást osztanak ki a sertéstenyésztőknek.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy kiderült, magyar milliárdosok kapták tavaly a legnagyobb állami támogatásokat, beleértve Mészáros Lőrincet is, aki Orbán kedvenc településének, Felcsútnak a polgármestere.

A meglévő 8,5 milliárd forintos sertésjóléti támogatást újabb 8,62 milliárd forintos tenyészkoca állatjóléti támogatással kiegészítve idén összesen több mint 17 milliárd forint közvetlen támogatást kapnak a sertéstartók, ami a 2014-es duplája – jelentette be február 6-án a Földművelésügyi Minisztérium.

A több éves csökkenést követően ma a magyar sertésállomány emelkedik, és már meghaladja a 3 milliós állományt. A KSH 2014 decemberi adatai szerint 3.136.000 sertés volt az országban, ami az előző évhez képest 131.000-es emelkedést jelent.

A 17 milliárd forintos sertés-támogatás minden egyes állatra vetítve 5.420,- forintos támogatást jelent.

Hasonló növekedés látható a szarvasmarha (2,4 százalék) és a csirke (4 százalék) állományban is.

Azonban a libák esetében 37 százalékos csökkenés, míg a birkaállomány esetében 2 százalékos csökkenés látható.

Arra ugyanakkor semmilyen magyarázat nem született, hogy mi szükség volt a sertéstenyésztők támogatásának a megduplázására.

Hivatkozás:

http://www.stop.hu/gazdasag/nott-a-szarvasmarha-es-a-sertesallomany/1299754/

http://propeller.hu/itthon/3059046-fm-tobb-mint-17-milliard-forint