Magyarország vesztesége Zimbabwe nyeresége

december 18, 2014

matolcsy_orban

Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György jegybankelnök a mai rendkívüli sajtótájékoztatón nem élt a lehetőséggel, hogy bejelentsék Matolcsy lemondását, és zimbabwei meghatalmazott nagyköveti kinevezését, a korábbi spekulációk ellenére.

Ehelyett a miniszterelnök bejelentette, hogy a szerdai kormányülésen Matolcsy György is részt vett, és egyik első kérése értelmében áttekintették a magyar pénzintézeti rendszer helyzetét, valamint az eddig elért célokat. Orbán magyarázata szerint azért tűzték napirendre a kérdéseket, mert úgy látták, hogy a magyar bankrendszer megerősítésre szorul.

A nemrég megvásárolt Magyar Kereskedelmi Bankkal (MKB) kapcsolatban bejelentésre került, hogy Orbán egyetérétse mellett az ország egyik legnagyobb és legerősebb bankjává kívánják azt tenni. Matolcsy elmondta, az MKB portfoliójában sok jó ügyfél és számos nem-teljesítő hitel van.

(Nos, így is lehet mondani, hogy a bank bukásközeli helyzetbe került – a szerk.)

Matolcsy bejelentette, a Magyar Nemzeti Bank védőhálót ad az MKB-nak, a jegybank teljes mérlegével az MKB mögé áll, és azt is hogy a reorganizált bank hosszabb távon nem marad állami tulajdonban.

Orbán beszélt arról is, hogy a nemzetgazdasági minisztérium irányítása alatt kárenyhítési alapot hoz létre a kormány a Széchenyi Bank betéteseinek, akik 7,5 milliárd forintot vesztenek még az után is, hogy a betéteket 30 millió forintig biztosították. A miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya tervei között szerepel az állami tulajdonrész utáni kár megtérítése, ami nagyjából, 3,7 milliárd forintot tesz ki.

(Tisztelettel azt javasoljuk Orbán miniszterelnök úrnak, hogy olyan alapot is hozzon létre, amely kompenzálja a magyar adófizetőket azért a több tíz-milliárd forint veszteségért, amely közpénzt elpazaroltak a Széchenyi Bank 49 százalékos tulajdonrészének megvásárlása során 2013 júniusában. – a szerk.)

A Wall Street Journal kérdésére válaszolva, hogy a Budapest Bankot továbbra is be akarják-e olvasztani az MKB-ba, az idegesnek tűnő Orbán azt mondta, nem a kormány dolga a bankok működtetése, de ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az állam tulajdonrészt szerezzen bankokban, és a Fejlesztési és Export-Import bankot említette példaként. Elmondta, általánosságban nem szerencsés, ha az állam bankokat birtokol, és a főszabály szerint az állam csak azért szerez meg bankot, hogy átszervezze azt.

Felmerül a kérdés, hogy mennyire kell „átszervezni” az MKB-t, hogy ne jusson a Széchenyi Bank sorsára, és mennyibe fog ez az adófizetőknek kerülni.

Hivatkozás:

http://propeller.hu/itthon/3036444-mnb-atveszi-mkb-iranyitasat