Már megint nem hagy senkit az út szélén a kormány

január 8, 2016

Földiák AndrásHatszázezer fővel csökkentetné a kormány a közalkalmazottak számát – közölte Csepreghy Nándor miniszterelnökségi államtitkár kedden. Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke levélben tiltakozik a tervezett lépések ellen, a szakszervezetek ugyanis elfogadhatatlannak tartják a tervezetet. A Csepreghy által közölt számok nem stimmelnek.

A kormány hosszútávon hatszázezer fővel csökkentené a közalkalmazottak számát, de már ebben a kormányzati ciklusban nagyjából százötvenezer közalkalmazott kerülhet át az állami szférából a versenyszférába – mondta Csepreghy Nándor miniszterelnökségi államtitkár kedden az ATV Start című műsorában.

Jelenleg körülbelül egymillió ember dolgozik a közszférában, ám Csepreghy szerint az optimális az lenne, ha – skandináv mintára – tíz százalékra csökkenne az állami alkalmazásban levők száma. Eszerint tehát négymillióan dolgoznának a versenyszférában, négyszázezren pedig közalkalmazottként. Ennek elérése öt-tizenöt év alatt az államtitkár szerint nem irreális elképzelés.

Ha a magyar gazdaság az elmúlt évekhez hasonló növekedést tud produkálni, akkor létre fognak jönni azok a piaci munkahelyek, ahol ezeket az embereket el tudják helyezni – véli Csepreghy, aki azonban leszögezte: senkit nem fognak az út szélén hagyni. Nem küldenek el senkit, amíg nem biztosított a jövője. „A közszféra létszámcsökkentésének az nem megoldása, hogy az embereket az utcára tesszük, akiket utána a szociális ellátórendszerből kell finanszírozni” – jelentette ki a miniszterhelyettes.

A kormányzati elképzelés szép, kérdés azonban, hogy a versenyszféra valóban képes lesz-e ennyi embert fölszívni, és azt se felejtsük el, hogy 2010 óta a költségvetési intézményekben dolgozók létszáma mintegy nyolcvanezer fővel nőtt, így eddig finoman szólva sem a Csepreghy által kijelölt irányba mentek a dolgok.

A szakszervezetek szerint Csepreghy nincs tisztában a számokkal

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára, Boros Péterné szerdán szintén az ATV Start műsorában reagált az államtitkár által elmondottakra.

A szakszervezeti vezető azt mondta: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a foglalkoztatottak száma 2015 szeptemberében 4,2 millió fő volt, ebből 870 ezer fő az, akinek a bérét a költségvetésből finanszírozzák. Ebből 150 ezer fő közmunkás, tehát 720 ezer főről beszélünk. Semmilyen számítással sem jön ki az egymillió állami alkalmazott – mondta Borosné.

További fontos tény, hogy a közszolgálati dolgozók hetven százaléka nő. Hol lesz a versenyszférában ennyi nő számára munkahely? – kérdezte az MKKSZ főtitkára. A létszámcsökkentés önmagában ráadásul soha nem értelmezhető, „a bürokráciát ugyanis nem az ügyintézők gerjesztik, azt a politikusokon és a jogalkotókon kell számon kérni” – tette hozzá.

Az MKKSZ-t is tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke pénteken nyílt levélben fordult az államtitkárhoz. Földiák András (képünkön) szerint egyszerűen elfogadhatatlan a javaslat, amely a SZEF szerint nem látszik indokoltnak, de megvalósíthatónak sem anélkül, hogy az ne járjon a magyarországi közszolgáltatások minőségének súlyos romlásával.

Az „átirányítás” Földiák szerint értelmezhetetlen, és Boros Péternével egybehangzóan azt is hangsúlyozza, hogy a Csepreghy által említett számok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

A szakszervezeti konföderáció elnöke szerint az államtitkár azon állítása sem állja meg a helyét, miszerint a közszférában dolgozók aránya az összes munkavállalóhoz mérten túl magas, mert ha a közmunkásokat nem számítva a teljes lakosság számához viszonyítjuk a valóban közszolgálati dolgozók számát, akkor rögtön jóval az európai átlag alatti arányt kapunk. „Egyáltalán nem kedvezőtlenek az adatok más összehasonlításban sem, egyedül csak a versenyszférához viszonyított arányban, de hangsúlyozzuk, hogy nem a közszolgálati dolgozók száma sok, hanem a versenyszférában dolgozók száma alacsony” – hangsúlyozta Földiák.

„Nem a közszolgáltatások fejlődését szolgálják azok a megnyilvánulások, amelyek átfogó koncepcionális fejlesztések helyett tisztázatlan áttelepítéssel fenyegetnek” – vallja a SZEF. Földiák szerint mindeközben nem esik szó arról, hogy a közszolgálatok egyes területein nyolc éve nem történt béremelés. „Megalázóan rosszul fizetett munkatársak, elemi költségvetési gondokkal küszködő intézményekben, minőségi továbbképzések és kidolgozott motivációs és előmeneteli rendszer nélkül végzik jól a feladatukat” – írta a SZEF elnöke.

Arról, hogy melyek ezek a munkakörök, és milyen megalázó helyzetekkel kell szembesülniük a benne dolgozóknak, többet is megtudhatnak a Földiák Andrással decemberben készült interjúnkból.