Még kilenc hónap, és minden veszélyes vegyi anyag eltűnik az Illatos útról

május 22, 2015

VegyiművekKilenc hónapon belül befejeződik az összes hulladék elszállítása az egykori Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyéről – közölte a Miniszterelnökség kedden. A legveszélyesebbnek ítélt mintegy ezer hordóban tárolt százhetven tonnányi veszélyes anyagot május végéig elviszik.

A Pest Megyei Kormányhivatal és a Saubermacher Magyarország Kft által április 30-án megkötött szerződés alapján a Saubermacher elszállítja és ártalmatlanítja az egykori Budapesti Vegyiművek (BVM) területén a környezetre közvetlen veszélyt jelentő veszélyes hulladékokat – közölte a Miniszterelnökség.

Május 14-éig a 991 hordóból 514-et, mintegy nyolcvan tonna veszélyes hulladékot szállítottak el a telephelyről. A közlemény szerint a szakemberek által legveszélyesebbnek ítélt hordókban DNBS-hulladékok (dinitro-benzoesav), lúgok, savak (például kénsav), különböző szilárd és folyékony anyagok vannak.

A fennmaradó hulladék elszállítására és megsemmisítésre várhatóan közbeszerzési eljárást írnak ki, az összes hordó elszállítása így előreláthatóan hat-kilenc hónapon belül fog befejeződni. Az azonnali elszállítást nem igénylő hordókat addig is fóliával fedték le, hogy megakadályozzák a további környezetkárosítást.

Minden, az Illatos útról elszállított veszélyes hulladékot a dorogi égetőműben ártalmatlanítanak. A szakemberek véleménye szerint az Illatos úti hulladék veszélyességét tekintve semmiben sem különbözik az üzemben folyamatosan ártalmatlanított vegyületektől.

Még április 9-én a 444 számolt be arról, hogy a ferencvárosi Illatos úton, közel Kispesthez és Pesterzsébethez egy hatalmas ipari területen mintegy kétezer tonna, részben azonosítatlan veszélyes hulladékot tárolnak szétrohadt-szétdurrant hordókban, a szabad ég alatt. A hetekig tartó huzavona és egymásra mutogatás után végül az állam vállalta a veszélyes anyag elszállítását. A kármentesítés egyik fele csak a hordók elszállítása, a másik a talaj megtisztítása. Mivel ennek költségei jó eséllyel meghaladják az ingatlan piaci értékét, kétséges, hogy valaha is megtörténik.