Megvannak a Norvég Alap újabb civil nyertesei

július 20, 2014

norway-flag-e1403127599462

Befejeződött a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) második felhívására érkezett pályázatok értékelése. Ennek eredményeként újabb 136 szervezet projektje részesül összesen 4,34 millió euró támogatásban az NCTA forrásaiból.

A döntés annak ellenére született meg, hogy a magyar kormány ellenzi a civil alapok kifizetését mindaddig, amíg fel van függesztve az EGT és Norvég Strukturális Alap utalása Magyarország számára. Norvégia és az Európai Gazdasági Térség más államai (Lichtenstein, Izland) áprilisban függesztették fel hivatalosan a Magyarországra érkező utalásokat, miután Magyarországnak nem sikerült kielégítően megmagyaráznia, hogy miért változtatta meg a fejlesztési alapok elosztásának ellenőrzési és felügyeleti rendszerét. A vita középpontjában az a döntés áll, amelyet Magyarország a donor országokkal való konzultáció nélkül hozott meg, és amelynek értelmében 2013 végén megszüntették a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ).

47 közepes (pályázatonként elnyerhető maximális összeg 70 000 euró) és 89 kisprojekt (pályázatonként elnyerhető maximális összeg 20 000 euró) részesül támogatásban, az alábbi megoszlásban:

Témakör Közepes projekt db Közepes projekt, összeg (EUR) Kisprojektdb Kisprojekt összeg (EUR)
Demokrácia és emberi jogok 11 674 235 9 135 612
Női jogok és esélyegyenlőség 6 396 520 7 113 470
Közösség- és szervezetfejlesztés 6 360 375 16 263 219
Ifjúsági és gyermek ügyek 6 410 999 18 253 694
Környezetvédelem és fenntartható fejlődés 5 303 999 13 190 318
Jóléti szolgáltatások nyújtása 6 354 392 15 236 675
Társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése 7 454 940 11 191 225
Összesen 47 2 955 460 89 1 384 213

A tavalyi pályázati körökben szétosztott és leszerződött támogatásokkal együtt így az NCTA rendelkezésére álló 3,6 mrd Ft-os keretéből már 70%-ot odaítéltek a pályázóknak (a maradék támogatás elosztására várhatóan szeptember elején hirdetik meg a lebonyolító alapítványok a harmadik és egyben utolsó pályázati felhívást).

A támogatási feltételek, a jóváhagyott részletes munka- és költségtervek leegyeztetése nyomán az Ökotárs Alapítvány a következő két hónap folyamán fog szerződést kötni az új nyertesekkel, akiknek legfeljebb 21 hónapjuk van projektjeik végrehajtására. A nyertes projektek listája itt tekinthető meg: Kis és közepes projektek részletes lista

Titkolózik a KEHI a nehéz helyzetben

Az Ökotárs az eredményhirdetéssel együtt közli azt is a honlapján, hogy a nyertesek a munkájukat nehéz helyzetben kezdik meg: „nem állt le, és újabb hiánypótlási fordulókkal tovább zajlik az 58 korábban támogatott szervezetnél elindult KEHI vizsgálat, immár olyan személyes és belső adatokra is kiterjedően, amelyek esetében nehéz belátni, hogy miért is szükségesek a támogatás szabályszerű felhasználásának elbírálásához”.

A brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMI) az elmúlt másfél hónap folyamán több, a magyar félhez intézett levelében leszögezte: a KEHI vizsgálata a szervezeteknél nem jogszerű, a hivatalnak információkéréseivel a kétoldalú államközi szerződésben felhatalmazott „program operátorhoz”, azaz magához az Irodához kellene fordulnia.

Mindeközben a KEHI nem árul el pontos részleteket a civil szervezetek átvizsgálásáról. Az atlatszo.hu egyik olvasója közérdekű adatigényléssel fordult a Hivatalhoz, hogy választ kapjon a következő kérdésekre:

  1. Jelenleg a KEHI hány munkatársa dolgozik az ellenőrzésen, tervezik-e a további munkatársak bevonását?
  2. Mennyi ideig fog tartani az ellenőrzés?
  3. Az ellenőrzésen dolgozó munkatársak után átlagosan havi mekkora kiadása van a hivatalnak?
  4. Különített-e el a Hivatal pénzügyi keretet az ellenőrzés céljaira, és ha igen, akkor mekkora összegben?

Az atlatszo.hu szerint kaptak a KEHI-től válaszokat, de azokban gyakorlatilag semmilyen konkrétum nem található.

  1. Attól függ a munkatársaik száma, hogy mennyi a munka.
  2. Legalább három hónapig tart a vizsgálat, de ha az ellenőrzöttek nem adnak ki minden bekért adatot, akkor tovább is tarthat.
  3. Nem tudják megmondani, mennyi pénz megy el a civil szervezetek ellenőrzésére. Azért, mert az ellenőrzésen dolgozó munkatársak mással is foglalkoznak, így nem lehet megmondani, hogy az egységnyi munkabérből pontosan mennyi megy el az ellenőrzésre.
  4. Nem különít el a Hivatal pénzügyi keretet.

A KEHI a munkatársak számára vonatkozó kérdéshez hozzátette, hogy „a vizsgálatban részt vevők számának megismerése olyan további, az ellenőrzéssel kapcsolatos (…) következtetések levonását tennék lehetővé, amelyek a vizsgálat sikeres lefolytatását veszélyeztetnék”. Másrészt azt is kijelentik, hogy az adatot igénylő magánszemélynek már csak azért sem adják ki az adatokat, mert azokat az Átlátszó portál közérdekű adatigénylést segítő felületén keresztül kérte ki (az Átlátszó pedig partnerszervezete több olyan szervezetnek, amelyeket a KEHI épp ellenőriz).

Az Átlátszó viszont úgy gondolja, a KEHI érvelése nem állja meg a helyét, és jogszabályellenes, hogy nem hozzák nyilvánosságra a kért adatokat.

Hivatkozások:

http://norvegcivilalap.hu/hu/node/8567

http://atlatszo.hu/2014/07/17/mennyiert-vegzalja-a-kehi-a-norveg-penzt-felhasznalo-civileket/