Mélypontra zuhantak a lakásépítések Magyarországon az alacsony kereslet miatt

június 13, 2014

ocsa

A KSH Magyarország, 2013 című, most megjelent kiadványa szerint a 2013-ban felépített 7300 új lakás a 2004. évinek mindössze egy hatoda, és az előző évi számnál is harmadával alacsonyabb.

A lakások 53%-a saját használatra épült, 43%-a pedig értékesítési célból. Mindösszesen 2% épült kiadási célra. Az átlagos alapterület 101 négyzetéter volt, ami 6 négyzetméterrel kevesebb a 2012-es számnál.

2013 végén 4.402.000 lakás volt Magyarországon. A lakásállomány 100 évenkénti megújulásához évente 40.000 új lakás megépítésére lenne szükség. Ha a 2013-as szintet nézzük, akkor mintegy 600 év kell a lakásállomány megújításához.

A múlt év utolsó napján a lakáscélú hitelek állománya 3318 milliárd forint volt, ami a GDP mintegy 11 százaléka. Az év végi állomány értéke 5,5 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. A teljes hitelállományból 47 százalék a forint alapú, 53 százalék a devizahitelek részesedése.

A hiteleknek csak mintegy 78%-a teljesít folyamatosan, ami ez előző évi adathoz képest 2 százalékos csökkenést jelent.

A jelzáloghitelezés 25%-kal csökkent

A 2013-ban folyósított 157 milliárd forint összegű lakáshitel negyedével kevesebb, mint egy évvel korábban. Az átlagos hitelösszeg 3,8 millió forint volt.

2011 júliusában a kormány bevezette az árverés során értékesíthető lakások számának korlátozására a kvótarendszert. 2011 negyedik negyedéve és 2013 vége között 29.000 lakást jelöltek ki árverezés során történő értékesítésre.

2013 végén legalább 118.000 lakástulajdonos esett több mint három hónapos késedelembe hiteltörlesztésének rendezésével. Ezek közül 5.400 lakást értékesítettek 2013-ban, háromnegyedüket a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-részére, amely cserébe bérbe adja azokat korábbi tulajdonosaiknak.

A 2013-ban értékesített lakások nagytöbbsége használt lakás volt

A 2013-ban értékesített mintegy 80.000-es lakásszám hasonló az előző évihez. Közülük 2,4% volt újépítésű lakás.

A 2013-ban értékesített lakások átlagára 3,2%-kal volt alacsonyabb az előző évinél. Egy átlagos használtlakás ára tavaly 9,5 millió forint volt, ez 400.000 forinttal kevesebb, mint 2012-ben. Budapesten egy átlagos lakás ára 13,4 millió forint volt, ami már 800.000 forinttal alacsonyabb, mint az előző évben.

Egyre nagyobb számú fiatal felnőtt él szüleivel, vagy függ azoktól

Egy nemrég lefolytatott 18 és 38 év közötti, 200 fő megkérdezésével lebonyolított közvélemény kutatás eredménye szerint 63%-uk még otthon lakott, 8,5%-uk kollégiumban és 20%-uk albérletben. Csupán 9,5%-uk lakott olyan lakásban vagy házban, mely saját tulajdonukban volt. A megkérdezettek 55%-a válaszolta azt, hogy nem akar elköltözni. Akik viszont igen, azok 81%-a Magyarországon maradna. A megkérdezettek 83%-a 18 és 26 év közötti volt, és az egyetemi hallgatók legnagyobb része függött családjától pénzügyileg.

A válaszadók 61%-a szeretne egy nap saját tulajdonú házat. 30%-uk szeretne saját lakást. Csak 9%-uk válaszolta azt, hogy bérelni szeretne lakást, vagy házat.

A közeljövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatban 40%-uk gondolkodik továbbra is bérletben, 26%-uk gondolkodik vásárláson, és 22%-uk abban, hogy felújítja meglévő otthonát. Csupán  12%-uk gondolkodik abban, hogy saját maga épít otthont. 23%-uk válaszolta azt, hogy felújítaná a jelenleg bérelt lakást vagy házat.

A megkérdezettek 88%-a mondta, hogy szüksége lenne valamilyen anyagi segítségre álmai megvalósításához, lakásvásárláshoz vagy a meglévő felújításához.

Hivatkozás:

Mélypontra zuhantak a magyar lakásépítések, vg.hu, 2014. június 12.

Erre vágynak a huszonévesek – Itt a friss elemzés, napi.hu, 2014. június 11.