MTI: A fiatal anyák 2014-ben az anyáknak járó támogatások mellett is dolgozhatnak és tanulhatnak

december 30, 2013

gyed

Az MTI arról számol be, hogy a kormány novemberi döntése értelmében a fiatal anyák élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy munkát vállaljanak anélkül, hogy elveszítsék jogosultságukat az állam által biztosított támogatásokra.

Az úgynevezett “gyed-extra” program keretein belül gyedről a munkába a szülést követő egy éven belül, gyesről pedig három éven belül visszatérő nők továbbra is jogosultak az anyáknak járó támogatások igénybevételére. Az egynél több gyermekre igénybevett gyed és gyed esetében a jelenlegi tiltást feloldották. A bevezetendő diplomás gyeddel lehetővé válik, hogy a felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkező anya a gyermek egyéves koráig gyedre szerezzen jogosultságot, ezt követően pedig gyes mellett végezheti a tanulmányait. Az utolsó intézkedés pedig a három- vagy többgyermekes anyákat, illetve munkaadójukat érinti. Ennek lényege, hogy kiterjesztik a hároméves szociális hozzájárulási adókedvezményt további két évvel; így a negyedik és ötödik évben csak az adó 50 százalékát kell a munkáltatóknak befizetniük az érintett munkavállalók után.

Az MTI szerint a döntés mintegy 65,000 embert érint, és mintegy 18,6 milliárd forint többletköltséget jelent a költségvetésnek. Ebben nincs benne az ugyancsak január 1-jével induló kiterjesztett adó- és járulékkedvezmény-rendszer mintegy 50 milliárd forintos összege, amely az érintett családoknál maradhat jövőre.

Hivatkozás:

Újabb családtámogatások vehetők igénybe 2014-től, vg.hu, 2013. december 30.