NAV: Hiteltelen az amerikai dokumentum

november 15, 2014

NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján az alábbi nyilatkozat olvasható azzal kapcsolatban, hogy a feltételezések szerint a hivatal szemet hunyt bizonyos adócsalási ügyek felett:

A beutazási tiltás indoklásaként nem tényekre, hanem híresztelésekre és vélelmekre alapozott dokumentumot juttatott el az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz. Az állítólagos korrupció alátámasztására felszínes, hiányos, több helyen téves információkkal szolgál az amerikaiak összefoglalója.

A NAV-ot érintő témákkal kapcsolatos tények:

A dohány és cigaretta kiskereskedelmét érintő koncessziós pályázatok elbírálása nem a NAV feladata. A NAV idén csaknem 4 milliárd
értékű illegális dohánytermék piacra kerülését akadályozta meg.

A láncolatos áfacsalásokat illetően az amerikai cégek bejelentései alapján a 2011-ben megkezdett nyomozás eredményeként a NAV pénzügyi nyomozói lebuktatták azt a bűnszervezetet, amely több mint 2 milliárd forint áfát csalt el, az ügyben jelenleg 14 gyanúsított van. A NAV több társaságnál is több százmillió forint adókülönbözetet tárt fel ellenőrzéseivel és a bűntető eljárásokban.

Horváth András vádaskodása nyomán hónapok óta nyomoz a rendőrség. Mint korábban kiderült, erről az USA nagykövetsége ideiglenes ügyvivőjének nem volt tudomása.

A NAV tavaly 564 milliárd, idén eddig 547 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, a nyomozók 2013-ban és 2014-ben eddig összesen mintegy 160 milliárd forint értékű költségvetési csalásra derítettek fényt, miközben a NAV bevételi adatai évről évre emelkednek. 2013-ban 10 billió 723 milliárd forintot biztosított a költségvetésnek és az idei bevétel már most 8,3 százalékkal több a tavalyinál.

Az adóhivatal átszervezésének szigorúan szakmai indokai voltak. A Kiemelt Ügyek Igazgatóságának megszűnése után a NAV-nál többszörösére nőtt a láncolatos ügyletek körében feltárt nettó adókülönbözet.

Körbeszámlázással kapcsolatos ellenőrzések eredménye

Időszak Megállapított
nettó adókülönbözet(millió
forint)
A KÜIG fennállásának éveiben 2007 22 651
2008 32 322
2009 38 643
2010 48 467
2011 34 806
2012 49 350
A KÜIG megszűnése után 2013 99 509
2014 (09.30-ig) 99 537