Norvégia a nemzetközi egyezmények megsértésével vádolja Magyarországot

június 9, 2014

Viking

Kemény hangvételű nyilatkozatot adott ki Vidar Helgesen, Norvégia európai ügyekért felelős minisztere, aki azzal vádolja Magyarországot, hogy az megsértette az EGT és a Norvég Alap magyarországi adminisztrációjával a nemzetközi megállapodásokat:

„Mélységes aggodalmamat fejezem ki a magyar hatóságok civil társadalom ellen tett intézkedései, valamint a szólásszabadság korlátozásának kísérlete miatt. Az EGT és a Norvég Alap célja, hogy támogassa az alapvető európai értékek érvényesülését. A magyar hatóságok szerződésszegő magatartása az ezen értékekkel való szakítást is jelzi.”

A sajtóközlemény leszögezi Norvégia álláspontját a magyar civil szervezetek támogatásainak elosztását és ellenőrzését végző három alapítványnál lefolytatott vitatható ellenőrzésekkel kapcsolatban.

A norvég tisztviselők kategorikusan visszautasították a magyar kormány azon állításait, hogy ellenzéki pártokhoz köthető alapítványok részesülnek a Norvég Alap támogatásaiból más civil szervezetek kárára. Az EGT és a Norvég Alap támogatottjai között szerepelt eddig a Transparency International Hungary, a Társaság a Szabadságjogokért és az Átlatszó.hu oknyomozó hírportál is.

A magyar miniszterelnöki hivatal ezt követően adott utasítást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak az alapítványok ellenőrzésére.  A tiltakozások, hogy ezek az alapítványok nem esnek a kormányzati szervek ellenőrzési hatásköre alá, süket fülekre találtak.

A pénteki sajtónyilatkozat szerint a norvég és magyar vezetők június 12-én ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy megtárgyalják, melyik fél mit tart szerződésszegésnek az EGT és a Norvég Alap magyarországi pénzelosztási és ellenőrzési rendszerével kapcsolatban.

Hivatkozások:

Norway concerned for civil society in Hungary, Ministry of Foreign Affairs of Norway; 2014. június 5.

Norvégia aggódik Magyarországért, Index.hu; 2014. június 6.