Országos útzárat szerveznek március 1-re

január 6, 2015

matrica_01-e1420557969276

Az Együtt politikusából lett civil aktivista, Büki Zoltán bejelentette, hogy március 1-re országos útzárat szerveznek. Az ATV reggeli műsorában elmondta, az útzár nem egy újabb, egyszeri tüntetés lesz, sokkal inkább egy széleskörű, megfelelő méretű és időtartamú tiltakozás lesz ahhoz, hogy a kormányt rákényszerítsék a tárgyalásra a tüntetőkkel. Ezidáig több, mint 4.000 járművezető jelezte vissza a szervezőknek a részvétel szándékát a Facebook oldalukon.

Decemberben a kormány bejelentette, hogy január 1-től az autósoknak megyei matricát kell vásárolniuk, amennyiben egy adott megyén belül szeretnék használni az autópályákat és bizonyos országutakat. A megyei matrica éves díja 5.000,- forint, ami csupán töredéke az egész országra érvényes autópálya matrica árának. A „jó hírt” ugyanakkor felülírta az a bejelentés, hogy az M0-ás elkerülő körgyűrű bizonyos szakaszai, és a bevezető útszakaszok egy része is fizetőssé válnak (piros színnel feltüntetve az alábbi térképen) Januártól Budapest bizonyos részei, beleértve a Liszt Ferenc repülőtér II. terminálját is, csak a megyei matrica megvásárlásával érhető el.

d

Bár a megyei matricarendszer bevezetése csak mindössze 4-5 milliárd forintos éves bevételt fog jelenteni az államnak, az arra fogja ösztönözni a Pest megyében élő ingázókat, hogy tegyék le autóikat és inkább a helyi buszokkal és vonatokkal utazzanak Budapestre. A kormány elszánt, hogy többek között növelje az új 4-es metró utasforgalmát, annak érdekében, hogy ne kelljen visszafizetnie többszáz millió euró értékű fejlesztési támogatást az Európai Uniónak. (Mivel az adott projekt támogatása nem csak azon múlik, hogy azt időben befejezik-e, hanem annak bizonyos célokat is szolgálnia kell, mint például a levegő minőségének javítása, vagy a gépjárműhasználat csökkentése is, adott időn belül.)

A kormány emellett igazolni akarja a nagyléptékű regionális infrastruktúra fejlesztés fontosságát is, beleértve a busz-, és vonatbeszerzéseket, különösen mióta Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezetője, Orbán Viktor rokona, a kormányhoz igazolt, hogy koordinálja és racionalizálja a MÁV vasúttársaság és a VOLÁN busztársaság menetrendjeit. (Még Lázár János kancellár is, a regionális közlekedés fejlesztés fontosságával kapcsolatban egy nemrég készült interjúban hivatkozott arra, hogy a szegények könnyebben eljuthassanak az egészségügyi intézményekbe).

A matricarendszer január 1-vel hatályba is lépett, de két hónapos türelmi időt kaptak az autósok a szükséges matricák beszerzésére. Eddig a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató mintegy 210.000 megyei matricát adott el annak ellenére, hogy az on-line értékesítési rendszerükben a túlterheltség miatt órákig tartott egy máskor percek alatt lebonyolítható vásárlási művelet.

A kaotikus helyzetet csak tovább rontotta a zavarodottság, hogy mely útszakaszok maradnak ingyenesek, és melyeken kell fizetni. A miskolci bevezető autópálya-szakasz volt az egyetlen, melyet eredetileg a tervek szerint fizetőssé tettek volna, majd kivették azt a körből. Ezután számos más város is ugyanezt az elbánást kérte regionális útjaira.

Az új megyei útdíj-rendszer bevezetését nem csak az autósok ellenezték, hanem azoknak az alvóvárosoknak és településeknek a polgármesterei is, melyeket az ingázók Budapestről eddig ingyenesen közelíthettek meg. A polgármesterek aggodalmaiknak adtak hangot, mivel az ingázók azokat az utakat fogják elárasztani, ahol nem kell fizetni, ezzel jelentősen megnövelve a levegő és zajszennyezés mértékét, és növelni fogják az utak karbantartásának és javításának a költségét is.

Hivatkozás:

http://444.hu/2015/01/05/blokadot-szerveznek-az-utdij-ellen/

http://www.atv.hu/videok/video-20150106-teljes-utzarat-terveznek-tobb-utszakaszon

http://nol.hu/belfold/hatalmas-vasarnapi-utdijkaosz-budaorson-1507749

http://hvg.hu/cegauto/20141231_Hol_valnak_fizetosse_az_autopalyak_Ime_a/