A parlament 15 évre titkosítaná a Paks II beruházás minden részletét

február 15, 2015

Paks

Szerdán szavaz az országgyűlés a paksi bővítéshez szükséges szerződések közbeszerzési törvények hatálya alóli kivonásáról, így egyetlen, ezzel kapcsolatos beruházást sem kéne megpályáztatni. Emellett minden előkészítő dokumentumot 15 évre titkosítanának. A törvényjavaslat szerint a kapcsolódó atomtemetőt is titkosítanák, csak azok kaphatnának információt róla, akik annak 100 méteres körzetében laknak.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint a finneket kell követnünk, akik az üzleti titok miatt hasonlóképpen szinte mindent titkosítanak. Azonban a független RTL Klub rámutatott, hogy a finneknél az atomerőmű bővítése nem az adófizetők pénzéből történik, hanem magánberuházásban, a Paks II projekt viszont 10 milliárd eurós orosz hitelből valósul meg és állami tulajdonú cég bonyolítja azt.

A liberális Lehet Más a Politika (LMP) és a Párbeszéd Magyarországért (PM) is tiltakoznak a projekt titkosításának tervezete ellen.

Pénteken Jávor Benedek bejelentette, hogy az Európai Bizottság elfogadta az általa benyújtott panaszt a Paks II projekttel kapcsolatban, és a bizottság elbírálja, hogy indítson-e eljárást Magyarországgal szemben az EU törvényeinek megsértése miatt.

Hivatkozás:

http://propeller.hu/itthon/3062447-fidesz-meg-jobban-titkolna-paks-ii