Penészes falak, koszos ágynemű, kevés szakorvos, nem megfelelő műtéti segédeszközök, hiányos gyógyítási feltételek: ellátásképtelen magyar kórházak

február 3, 2016

KórházA kórházi ellátásra szorulók több mint fele baj esetén olyan helyre kerül, ahol az ellátásához nincsenek meg a feltételek – derül ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat belső vizsgálatából, melyet a Nol.hu idéz.

Az ÁNTSZ vizsgálata szerint Magyarországon nincs olyan kórház, mely mindenben megfelelne az ellátási minimumfeltételekről szóló 1995-ös törvényben lefektetett föltételeknek. A jelentés szerint a kórházak huszonkét százaléka „nem tudja biztosítani sem a közegészségügyi, sem a szakmai feltételeket”írja a Nol.hu. Ezeken a helyeken „nincs megfelelő kézmosási, fertőtlenítési lehetőség az orvosoknak, vagy hiányoznak az ellátáshoz szükséges megfelelő eszközök” – idézi a lap az ÁNTSZ-jelentést, melyből az is kiderül: a kórházak több mint hetven százalékában kevés a szakorvos és a szakdolgozó.

„Ma a száz szolgáltatóból harminckettőnél nincsenek meg az elvárt közegészségügyi feltételek, azaz penészesek a falak, nincs tiszta textília, lejárt sterilitású anyagokkal dolgoznak. Az intenzív és a sürgősségi ellátóhelyek közül pedig minden ötödiknek vannak meg az eszközei a biztonságos ellátáshoz” – írja az orgánum.

A Nol.hu Falus Ferenc volt országos tisztifőorvost is idézi, aki szerint „megszűnt a lehetősége is, hogy a tisztiorvosi szolgálat garanciát adjon az ellátás biztonságára”. A szakember elmondása szerint legutóbb 2009-ben záratott be kórházat az ÁNTSZ: „akkor a kalocsai gyermekkórház esetében fordult elő, hogy a nem megfelelő ellátási feltételek miatt be kellett zárni a kórház kapuit” – áll a Nol.hu-ban.

Sokasodnak a műhibaperek

A lap által megszólaltatott Simon Tamás ügyvéd szerint „amennyiben tudatosul a bíróságokban, hogy a honi kórházak a feltételek hiánya miatt alkalmatlanok a gyógyításra, az radikálisan rövidítheti a kártérítési pereket”, ugyanis könnyen kimondják „annak a felelősségét, aki olyan tevékenységet végzett, aminek nem voltak meg a jogszabályban előírt feltételei”.

Ábrahám László műhibaperekkel foglalkozó ügyvéd több olyan esetet ismer, „amikor a megfelelő kórházi feltételek hiánya miatt szenvedett súlyos károsodást a beteg”. Ilyen például annak a csonttörést szenvedett férfinak az esete, „akinek a megműtéséhez nem volt megfelelő csavar”, a rossz csavar pedig beletört a csontba. „A beteg azóta sem tudja a lábát normálisan használni, sántít, állandó fájdalom gyötri” – olvasható a Nol.hu-n. Az ügyvéd egy másik példát is megemlít: a szakorvoshiány következtében egy várandós asszony hasfájását gyomorrontásnak vélték, közben megindult a szülés, az asszony pedig meghalt. „Ábrahám László szerint a bíróságok ma még figyelembe veszik, hogy az egészségügy állapota olyan, amilyen” – idézi az ügyvédet a portál.

Az ügyvéd több olyan, folyamatban lévő perről tud, „amelyekben a műtéti beavatkozás során hozzá nem értés miatt súlyos egészségkárosodást okoztak a kórházban szülő asszonyoknak” azzal, hogy nem hívtak más szakorvost, például sebészt a szülő várandós kismamákhoz.