PM: azért nem lesz lakossági energiahatékonysági program, mert a kormány béna

május 5, 2016

Jávor BenedekBéna a kormány Jávor Benedek szerint. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám

Jávor Benedek csütörtöki blogbejegyzése szerint nemcsak hazudott, de az alkalmatlanságáról is tanúbizonyságot tett a kormány, amely ráadásul cinikus is a szegényekkel.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt, Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) európai parlamenti képviselője hazugságon fogta Lázár Jánost januárban. A kancelláriaminiszter október végén arról beszélt, hogy az energiahatékonyságot javítandó az Európai Unió (EU) nem ad magánszemélyeknek vissza nem térítendő támogatást, ezért a kormány ilyen programot nem is indít. Ehelyett a rendelkezésre álló forrásokat kormányzati épületek fölújítására költik, ám az Európai Bizottság (EB) Jávor Benedek európai parlamenti (EP) képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából kiderült, hogy ez nem igaz. A magyar állam Lázár János állításával szemben kifejezetten a lakások energiahatékonysági korszerűsítésére kért és kapott uniós forrásokat, és a pénzből legalább ötvenezer otthon korszerűsítését kell(ene) elvégezni.

Az Orbán-kormány által összeállított, és Brüsszellel elfogadtatott Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) nevesítve tartalmazza a lakosságnak szánt, otthonkorszerűsítési célú uniós pénzeket, és a jóváhagyott támogatási kerettervtől csak az EB engedélyével, hosszú procedúra árán lehetne eltérni, ám a magyar kabinet ilyen módosítást nem kezdeményezett.

Miután lelepleződött a hazugság, a kormány nem tett több erőfeszítést arra, hogy megmagyarázza, miért fosztja meg a lakosságot attól, hogy az uniós pénzekből végrehajtott épületfölújítások révén radikálisan csökkentse a rezsijét, pedig a magyar otthonoknak erre égető szüksége volna, jelentős részük ugyanis energetikai szempontból pazarló, ezen a helyzeten pedig semmit sem változtat az olyan külső beavatkozás, mint például a hatósági árszabás, a kiváltó okot az ugyanis nem fogja megszüntetni.

A Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) és az Energiaklub közvélemény-kutatása szerint az emberek szeretnének vissza nem térítendő támogatáshoz jutni, másképp a legtöbben bele se fognának a fölújításba. A decemberben végzett, mintegy ezerfős felmérés szerint a magyar lakosság 94 százaléka gondolja úgy, hogy leginkább a magyar otthonok energetikai felújítását kellene támogatnia az államnak, de még ennél is fontosabb, hogy a háztartások közel kétharmada pályázati források nélkül, csak saját megtakarításaira és hitelekre alapozva nem fogja felújítani otthonát a következő három évben, vagyis pályázati támogatás nélkül aligha indul majd fölújítási hullám Magyarországon.

A kormány „bénasága” miatt nem lesz program a lakosságnak

A Párbeszéd Magyarországért (PM) EP-képviselőjének birtokába került a KEHOP úgynevezett monitoring bizottságának április 27-i ülésére készült előterjesztés, amelyben ott az indoklás, miért kell kikerülniük a KEHOP-ból a lakossági programoknak. Meg fognak lepődni, hogy ez alapján mi is a valódi oka annak, hogy a kormány elveszi a háztartásoktól a pénzt: „az, hogy bénák”írja Jávor a blogján.

Az indoklás szerint az uniós pénzeket elosztó magyar intézményrendszer egyszerűen nincs fölkészülve ilyen jellegű programok lebonyolítására. „Nem az EU, a nemzetközi háttérhatalmak vagy az alakváltó gyíkemberek kényszerítik erre a szerencsétlen magyar kormányt, hanem a saját képtelensége egy lakossági energetikai program menedzselésére” – magyarázza a politikus.

Az ökopárti képviselő szerint a kormány által sokat dicsért átalakítás, amivel az uniós forráselosztást közvetlenül a Miniszterelnökség alá vonták, teljes csődnek tűnik. „A magyar támogatáspolitikai intézményrendszer 2014. év eleji átalakítása, az ezzel járó fluktuáció, a 2016-ban zajló 2007-2013-as programok és projektek zárása, valamint a késve induló új 2014-2020-as programok elindítása (ami a kései új EU jogszabályok következménye is) a pénzügyi eszközök terén tapasztalattal nem rendelkező KEHOP Irányító Hatóság számára nem tette lehetővé olyan erőforrások átcsoportosítását erre a területre, amelynek köszönhetően biztonsággal elindítható lenne egy rendkívül bonyolult, ugyanakkor rugalmatlan lakossági támogatási rendszer” – idézi Jávor a kormány előterjesztését. Magyarán olyan sikeresen átalakították az intézményrendszert, hogy az alkalmatlanná vált a munkája végrehajtására egy olyan stratégiai fontosságú területen, mint az uniós pénzek felhasználása, és ennek eredményeként nem leszünk képesek elérni azokat a célokat, amikre a pénzt kaptuk, és nem fogjuk tudni eljuttatni azokhoz, akik erre nagyon is rászorulnának, és akiknek azt szánták” – teszi hozzá az európai parlamenti képviselő.

„Akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér”

A kormányzati szövegből Jávor szerint nemcsak az alkalmatlanság, de „a cinizmus, és a totális szociális érzéketlenség” is kitűnik, ami aligha meglepő a Fidesz részéről, hiszen már jó ideje tudjuk, hogy szerintük – pontosabban Lázár János szerint – mindenki annyit ér, amennyije van.

Az előterjesztésben az áll, hogy a lakosságra fordítani ezt a pénzt pénzkidobás lenne: „A szociálisan hátrányos helyzetű társadalmi csoportok lakásállományának értéke olyan alacsony, hogy az energetikai beruházáshoz szükséges építőanyag és eszközök ára ehhez viszonyítva aránytalanul magas és az ingatlan értékének növekedésében elenyésző mértékben jelenik meg, másrészt egy akár 50%-60%-os VNT (vissza nem térítendő – L.Á.) támogatás is irreális anyagi elvárásokat támasztana a hazai hátrányos helyzetű csoportokkal szemben, mivel teherviselési képességük gyenge. Ebből is következik, hogy a 30-40% körüli VNT arány épp a kevésbé rászorult, tehetősebb rétegek számára lenne vonzó (a magasabb teherviselési képesség miatt), ami ellentétes az EB által szorgalmazott szociális céllal.”

Magyarul: ha keveset ér a lakásod, nem éri meg fölújítani, hiszen akkor sem érne sokkal többet, másrészt ha szegény vagy, akkor még akkor sem tudod biztosítani a szükséges önrészt, ha magasabb a vissza nem térítendő támogatás aránya. Ha tehetősebb vagy, akkor többel is hozzá tudnál járulni a fölújításhoz, csakhogy azt a csúnya gonosz unió nem támogatja, hiszen nem találkozna az általuk szorgalmazott szociális céllal. Bezzeg, ha a magyar kormányon múlna.

Ennyi, ez a valódi rezsicsökkentés. Aki az árokparton van, azt bele is lökjük. Ez konkrétan pont ezt jelenti, máshogy nem lehet megmagyarázni.

Mindezek eredményeként az uniós operatív program eredeti célkitűzései nyilvánvalóan nem fognak teljesülni, mint ahogyan feltehetően Lázár János sem bukik meg.